Környezet
Az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, a Kopernikusz adatai szerint 2024 volt az emberiség történetének legmelegebb mért éve. Ráadásul ez volt az első év, amikor a másfél fokos klímacélt is átléptük: 1,62 fokkal vagyunk közelebb a globális felmelegedés visszafordíthatatlan következményeihez.
Az új esztendő reggelén a levegőminőségmérő műszerek éppen nem mutatnak értékeket, reméljük nem az éjjeli tűzijátékok füstje akasztotta ki őket, bár kétségtelenül van még némi puskapor szag a fölöttünk álló levegőben.
A hét végén egyre nagyobb területen marad meg napközben is a köd. A hőmérséklet csökken, vasárnap a maximumok is csak fagypont körül várhatóak az ország nagy részén.
Az északi, északkeleti országrészben előfordulhatnak felhős tájak. A szél a Zemplén környékén időnként megerősödik.
Észak, északkelet felől csökken a felhőzet, néhol havas eső, eső is előfordulhat.
A nap folyamán északnyugat felől lassan szűnik a csapadék és estétől erősebb felhőzetcsökkenés kezdődik.
A rágcsálók őszi főirtása november 15-ig tartott, de a kártevők ezután sem pihennek, ahogy az őket irtó Városgazda sem.
Csütörtök reggelre többfelé képződhet köd, sűrű köd, ami az Északi-középhegység térségében helyenként tartós lehet. A nyirkos idő miatt sokaknál erősödhetnek fel a kopásos eredetű ízületi bántalmak.
Vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás és más bűncselekmények miatt két férfival szemben, akik tavaly áprilisban részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237-es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A MiReHu Nonprofit Kft. 2024-ben ismét csatlakozott az Európai Hulladékmentes Héthez (EWWR), amely idén az élelmiszerpazarlás témájára fókuszált. A „Mentés másként” kampány célja az volt, hogy megmutassa: az élelmiszerhulladék csökkentése nemcsak megvalósítható, de elengedhetetlen is – közös összefogással és cselekvéssel.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!