1

„Mit meg nem tesznek az emberek unalmukban! Tanulnak unalomból. Imádkoznak unalomból. Szeretnek, házasodnak, szaporodnak unalomból. És végül belehalnak az unalomba” – tulajdonképp ez a mondat határozza a darab kiindulópontját. Karl Georg Büchnernek, a német realista drámaírás nagy alakjának vígjátéka különös fénybe kerül a Játékszínben – és ez nem csupán a világosító érdeme.

A díszlet azonnal bevonja a nézőt: ásító Holdkorong, temető, virágokkal körbenőtt sírkövek, timpanon, ami hol kápolnához, hol kocsmához tartozik. A Pipi birodalom lakáj temperamentumú népe az uralkodó torz tükre. A király beleroppant a cél nélküli teljhatalomba. A szereplők annyira valódiak csak, mint az őket körülvevő virágok és a sírkövek: az őrület dekorációi. Csupán néhány fiatal kergeti az igazságot.

A herceg, Leonce világát egy fejére állt Maslow-piramis igényei uralják: csak a legalapvetőbb emberi szükségleteket üldözi, miközben mégis a filozófia segítségével keres választ a benne dúló gyötrő apátiára. Egy ponton pedig társat is talál, Valerio személyében. Szőcs Artur értelmezésében azonban nem a hős archetipikus segítője jelenik meg. Sancho Panza vagy Mercutio helyett egy egyenrangú karaktert kapunk, mintha Leonce mitózissal duplikálódott volna. Ez a tudatkettőzés pedig igen jól áll az előadásnak, remek páros írja be magát a színháztörténelembe: egy ideig érezheti úgy is a néző, a darab Leonce és Valerio című átértelmezését látja. Harmonikus együttállás rajzolódik ki a telihold alatt: a címszerepet játszó Bodoky Márk és Farkas Sándor között úgy tűnik, megvan az a szinergia, ami a legendás párosokat összehegeszti.

Eközben Léna szerepe sem devalválódik. Motivációja hangsúlyos marad, karaktere jól értelmezhető úgy is, hogy csak az előadás felénél kap komolyabb teret. Baranyi Emma kissé naiv, ám hihető szerelmese remekül színezi a cselekményt.

Az elkerülhetetlen boldogság itt sem örökérvényű: a happy and nem záloga önmagának. Nem bontakozik ki tragédia, de nem is lassít az őrület elszabadult szerelvénye. Témájában egy olyan közép-európai népmesét kapunk, amit kortárs eszközökkel vérteztek fel. Szőcs Artur rendezésének erőssége a szarkazmus és az áthallás. Emellett a közönség bevonása is hangsúlyos elem, de Cser Ádám is kiváló munkát végzett, az előadás zenéi remekül illenek az összhangulathoz.

Cikkünk az előadás fotóspróbája alapján született, a bemutatót  április 5-én tartják.