A Bagaméri meló: ilyen volt fagyisnak lenni a nyolcvanas években

Dulibán László 1981-től foglalkozik fagylaltárusítással. A Városház téren lévő Málnás Fagyizót 2002 óta működteti. Úgy látja, nem változtak radikálisan a fogyasztói szokások, a legmarkánsabb különbség, hogy negyvenhárom éve egy forint ötven fillérért kanalazott egy gombócot.

- A régi Augusztus 20. strandon kezdtem a Selyemréten. Az egykori körmedence mellett volt egy fagyis bódém. Akkoriban azt három Zsiguli áráért vettem meg: volt 40 ezer forint kezdőtőkém – ez egy Trabantra volt elég körülbelül –, és taxiba ültem, hogy megteremtsem a többit. Egy év alatt összejött annyi, amennyiből már ki tudtam nyitni.

 Dulibán László úgy emlékszik vissza arra az időszakra, mint egyfajta aranykorra.

- Iszonyatosan sok fagylaltot adtunk el. A melegebb napokon, amikor tudtuk, hogy sokan lesznek a strandon, hajnal négykor kezdtük bekeverni a fagyit, sokszor csak csokoládét, mert az a magasabb zsírtartalma miatt hamarébb összeállt. Olyan forgalmunk volt ugyanis, hogy néha arra sem maradt lehetőségünk, hogy teljesen kihűtsük a fagylaltot – azonnal elvitték. Délutánra legtöbbször üresek voltak az edények.

Akkoriban gyakran jártam harminc kilós cukros zsákokkal a bankba, ami teli volt beváltásra váró 50 filléres érmékkel.

Mint meséli, most sem megy rosszul az üzlet, de a nyolcvanas évekkel nem emlegethető egy lapon a forgalom.

- Jelenleg a tavalyi áron, 500 forintért adunk egy gombóc fagylaltot, ami nálunk 7 deka. Ebből 200 forint az alapanyag, a többit az egyéb költségek teszik ki: víz, villany, munkaerő, eszközök. Egy 24 tégelyes fagylaltpult ötmillió forint környékén mozog. Hasonló árban van egy fagylalt fagyasztó gép is. A jégkása készítő szintén tetemes összeg. Ezek pedig van, hogy elromlanak, és akkor egy másikat kell beszerezni: ezt is bele kell venni, amikor megállapítjuk, mennyit kérünk egy gombócért, ahogyan az inflációval és az energia árának növekedésével is kalkulálni kellett. Januártól kötelező az NTAK turisztikai célú adatszolgáltatás, ami szintén jelent egy bizonyos szintű havi kiadást, de az ehhez szükséges eszközök beszerzése is több százezres tétel volt – számol Dulibán László, aki szerint, ha valaki most a nulláról szeretne egy olyan helyet nyitni, mint a Málnás, akkor nagyjából 25-30 millió forinttal kellene számolnia az indulásra. És ebben a szakmai tapasztalat még nincsen benne.

Azt is megtudtuk, hogy a Vároház téri üzletben a hagyományos ízek képezik a kínálat alapját. Ennek oka pedig, hogy

a vevőkör nyolcvan százalékát a középiskolások és a felnőttek teszik ki.

- Persze vannak különböző fantázia ízek, amiket többnyire gyermekműsorok ihlettek, de a kicsik leginkább úgyis a szín alapján választanak fagyit.

A vállalkozó arról is beszélt, hogy egy átlagos fagyizónak arra van lehetősége, hogy a különböző fagylaltpasztákat bekeverje és kihűtse. Ha saját ízekkel szeretnének kísérletezni, ahhoz már kell egy cukrászt is alkalmazni. A piacon azonban már rengeteg féle paszta van: a lehetőségek bőven lefedik a vásárlói igények 90 százalékát.

Dulibán László kifejtette: vannak olyan fagyizók, amelyek sokkal nagyobb profitot tudnak bezsebelni, mert a vízből, aromákból állományjavítókból és festékből készült édességek semmilyen beltartalmi értékkel nem rendelkeznek. Tapasztalatai alapján ezeken a helyeken a gombócárnak mindössze a töredékét teszi ki az alapanyag.

- Jó fagylaltot jó alapanyagból lehet készíteni. A rossz málnából nem lesz finom fagyi, olyanból, ami pedig gyümölcsöt sem látott, végképp nem. Az ilyen édesség legfeljebb a szemnek élmény, mert külsőre egy hatalmas adag fagylaltnak tűnik, amit olcsón kapnak a vevők, de ha lemérnénk egy gombóc súlyát, szerintem sokan csodálkoznának – fogalmazott Dulibán László, hozzátéve, az ő forgalmát szerencsére nem befolyásolják az ilyen helyek, sőt, a jégkrémeket sem tekinti konkurenciának. Úgy látja, a fagyizás szeretete nem változott az utóbbi negyven évben, és ha valaki jó terméket ad, azt a vásárló is észreveszi.