A csendes vizek nem nevelnek jó hajósokat

Simán vagy döcögősebben, de minden karrier elkezdődik valahogy. Milyen volt a szakmai ifjúkora?

- Valójában a rendszerváltozásnak köszönhetően lettem rendőr. Az érettségit követően elhelyezkedtem a Magyar Posta (később MATÁV) Távközlési Tervező Irodájánál, majd a következő évben felvételt nyertem, az akkor még, Miskolci Nehézipari Egyetem Állam-és Jogtudományi Intézetébe, ahol újdonsült egyetemistaként teljes erőbedobással vetettem magam a diákélet sűrűjébe. Ennek meg is lett a következménye, ugyanis sikertelen vizsgát követően, idővel félévismétlésre kényszerültem, ami önmagában nem volt példa nélkül álló, de nálam azzal a következménnyel is járt, hogy azonnal behívtak sorkatonai szolgálatra. 1987-1989 között szolgáltam a Miskolci Határőr Igazgatóság állományában sorállományú határőrként, bevonulásomkor még elvtársnak szólítottak, viszont már bajtársként szereltem le. Ekkor már nem is létezett az az állami vállalat, ahonnan bevonultam, időközben privatizálták, így értetlenül álltam egy idegen világban, ahol nem igazán találtam a helyem. Hiányzott a rend, a fegyelem, a kiszámítható, megbízható szervezettséggel működő egyenruhás világ, így végül jelentkeztem a Miskolci Rendőrkapitányság állományába. Tiszthelyettesként, főtörzsőrmesteri rendfokozattal kezdtem a hivatásos pályát. Dr. Tuza László tábornok úr volt akkoriban a kapitányságvezető, ő adott nekem egy esélyt. Első találkozásunk alkalmával feltett egy kérdést, amire hirtelen válaszolni sem tudtam. Arra volt kíváncsi, hogy vizsgáló vagy nyomozó szeretnék-e lenni? Mivel fogalmam sem volt róla, hogy melyik micsoda, kértem egy nap gondolkodási időt és kerestem valami rendőrkapcsolatot, aki segít dönteni. Ismerősök közvetítésével sikerült segítségül hívnom dr. Berta László r. vezérőrnagy urat, aki azt tanácsolta: „Kezdj vizsgálóként, előbb tanuld meg a szakmát, aztán ha már érted a dolgod, annyit nyomozhatsz majd, amennyit csak akarsz!” Ennek megfelelően választottam és az élet azt igazolja, hogy jó tanácsot kaptam. Pályafutásom jelentősebb részét a bűnügyi szakterületen töltöttem, előbb a városi rendőrkapitányságon, majd a Borsod-Abaúj-ZemplénMegyei Rendőr-főkapitányságon. Időközben befejeztem az egyetemet, tiszti rendfokozatot kaptam, lépésről lépésre fejlődött a szakmai karrierem.

Mi az az eszme és az érték, ami mindig fontos volt számára a munkájában?

- Bármilyen beosztást töltöttem be, mindig emberekkel kellett foglalkoznom, ezért a szavahihetőség, a becsületesség és a megbízhatóság minden körülmények között meghatározó és elengedhetetlen alapvetés volt a munkám során.

Nehéz kialakítani a lehetőségeken belül a legjózanabb, legracionálisabb megoldásokat. Mi számít még a kreativitáson kívül?

- A szorgalom, a szakmai felkészültség, a választott hivatás iránti elkötelezettség és esetemben, a saját magammal szemben támasztott maximalizmus. Ez később, a különböző vezetői beosztásokban kiegészült az emberséggel és átlagon felüli empátiával, az értelmi és érzelmi intelligencia szükséges mértékű kombinácójával.

Voltak olyan momentumok életében, amiket ma már másképp csinálna a mostani eszével? Voltak olyan tulajdonságai, melyeket idővel kinőtt?

- Az első évtizedek úgy teltek el, hogy a munka minden mást megelőzött, éjjel-nappal dolgoztunk, nem volt ritka, hogy napokig haza sem mentünk. Ennek az lett a következménye, hogy a gyerekeink a távollétemben nőttek fel, sok mindent elmulasztottam, családi életünk számos fontos eseményéből egyszerűen kimaradtam. Valahogy meg kell teremteni az egészséges egyensúlyt a család és a hivatás között, ami most sem sikerül minden esetben, de talán ezt próbálnám meg másképp csinálni, ha újra kezdhetném.

Nincs szüksége már tehetségre, hitre, ezek megvannak. A szívóssággal és az energiával hogy áll?

- Az idő múlása mindenkire hatással van és ez az életmód megrágja az emberi szervezetet, erodálja a fizikai teljesítőképességet. A lendület és az akarat a régi, a motiváció változatlan és – remélem – a teljesítmény is az elvárt és megszokott színvonalú. Az egyetlen érzékelhető változás, hogy a regeneráció sokkal hosszabb időbe telik, ugyanazon terhelést követően kétszer annyi időt vesz igénybe, amíg kipihenem magam.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat legjelentősebb kitüntetésének, a Rákóczi-láncnak a birtokosa lett augusztus 18-án. Mit jelent az elismerés az Ön számára?

- Még most is hihetetlen és valamelyest megmagyarázhatatlan a döntés számomra, de életem egyik legjelentősebb szakmai elismerése. Többször utána olvastam az interneten, kutattam a Rákóczi-lánc történetét és próbáltam reálisan felmérni, hogy mi is történt velem, mind a mai napig ízlelgetem ennek a különleges elismerésnek a valódi értékét. Az alapítói szándék és az odaítélés körülményei mellett különleges szintre emeli az elismerést azok sora, akik előttem részesülhettek benne, és akikhez most mérhetetlen büszkeséggel és hálával csatlakozok.

Úgy tartják, aki Borsodban szakmailag megállja a helyét (pláne ilyen derekasan), az utána már bárhol könnyedén boldogul. Mennyire igaz ez az állítás, gördülékeny volt-e az átállás az ország másik végében, egy teljesen eltérő fejlettségű térségben, ahol más jellegű közbiztonsági és bűnüldözési kihívásokkal kell megküzdenie a rendőrségnek?

- Az általános vélekedés szerint a csendes vizek nem nevelnek jó hajósokat. Az tény, hogy kollégáimmal együtt alaposan kitanultuk a szakmát, de a zalai rendőrök legalább olyan hivatástudattal és szakmai alázattal végzik munkájukat, mint amit itthon megszoktam. A terhelés nagyságrendjét és fajsúlyát tekintve tapasztalható bizonyos eltérés, de az elvárások és a munkánkkal szemben támasztott követelmények itt is azonos színvonalú teljesítményt követelnek meg tőlünk. Az eltérő társadalmi, gazdasági környezet, a fokozottabb elvárások most is állandó készültséget és maximális erőkifejtést feltételeznek, itt is ugyanolyan alapossággal és maximalizmussal fűszerezve telnek a dolgos hétköznapok.

Melyek azok a területek a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységében, amikben még fejlődési lehetőségeket lát?

- Nem csak lehetőséget, de fejlődési kényszert is jelent a vármegyében a közlekedésbiztonsági helyzet alakulása, a baleseti helyzet jelenlegi állása. A legnagyobb kihívásokkal ezen a területen szembesülünk, de átlagon felüli – és ilyen mértékben talán csak kevés régióban tapasztalható – terhelést jelent a népszerű turisztikai célpontokkal tűzdelt vármegyénk közbiztonságának kiemelkedő szintű, joggal és alappal elvárt szintű és minőségű garantálása, a régióba érkező, pihenni vágyó turizmus igényeinek maradéktalan kiszolgálása.

Mennyire érezhető az illegális migráció hatása Zala vármegyében, illetve ez milyen többletfeladatokkal jár a vezetése alatt álló szervezetre?

- Az illegális migráció elleni küzdelem nem csupán egyes vármegyék vagy rendőri szervek problémája, hanem az egész magyar rendőrség kiemelt feladata. Zala vármegye sem jelent kivételt, a migrációs útvonalak minket is érintenek és a mélységi ellenőrzési rendszer működtetése ránk is komoly terheket ró, de kollégáim derekasan kiveszik a részüket a déli határ őrizetéből és a határforgalom ellenőrzéséből is.

Milyen lehetőségeket rejt vagy feladatokat ró a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya és a mellette lévő dinamikusan fejlődő ipari park a rendőrségre?

- A lépésről lépésre kibontakozó együttműködés megszámlálhatatlan lehetőséget rejt a rohamléptekkel változó világ kihívásaihoz alkalmazkodó, minőségében egyre magasabb színvonalat képviselő munkavégzés megvalósításához, amit már élő együttműködési megállapodás is segít. Természetesen az ilyen léptékű, a világ élvonalába tartozó technikai fejlesztések biztonsági kihívásokat is támasztanak, amelyekre a megfelelő válaszokat közös erőfeszítésekkel tudjuk garantálni.

Mi volt a legnehezebb a Miskolcról való távozásában ?

- Életünk 55 évét, mindent és mindenkit hátra kellett hagynunk, gyökerestől kiszakított a sors a szülőföldből és a megszokott otthontól távol, ismeretlen közegben kényszerültünk teljes mértékben új életet kezdeni. Ezért is bír különleges jelentőséggel a beszélgetésre okot adó elismerés, mert közvetlenül megtapasztalhattam és átérezhettem, hogy az otthon nem szűnt meg létezni, a „nagy család” most is számít rám és továbbra is tagja lehetek annak a közösségnek, ahová születtem, akikért dolgoztam, és akik szeretettel és megbecsüléssel viseltetnek irántam a bekövetkezett változások dacára is.