Ugrás a tartalomra

Dédestapolcsány is házigazdája volt a Coop Rallynak

Buzafalvi Győző
Utoljára módosítva
2022. szeptember 08. csütörtök 08:35
Hatvanból Recsken át Dédestapolcsányba érkezett szerda délután a XVI. Copp Rally mezőnye. Itt sajtótájékoztatón ismertették a rendezvény jelentőségét és programját.
Lukács László, Dédestapolcsány polgármestere köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit | Fotók: Buzafalvi Győző

A házigazda település polgármestere, Lukács László köszöntötte a vendégeket és nagy lehetőségnek nevezte, hogy e nagyszabású esemény részesei. Kelemen János, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának tagja arról beszélt, hogy a Coop Rally indulása óta 127 magyar hazai vállalkozásnál járt. A szakmai program idén csaknem száz cég részvételével az ország keleti részén látogat meg hat élelmiszeripari termelőt, illetve két Coop vevőközpontot, szeptember 7-8. között. Ezután elismerő emléklapot adott át Tóth Lászlónak, az Unio Coop Zrt. vezérigazgatójának.

Kelemen János elismerő emléklapot adott át Tóth Lászlónak

Tóth László azt fejtegette, hogy a mostani  rally is kifejezetten jó alkalmat biztosít arra, hogy a kereskedelmi lánc kapcsolatot ápoljon beszállítóival, hiszen a csapatok is jellemzően ebből a körből kerülnek ki. Immár a hatodik alkalommal  lehetünk az ország keleti felében zajló rangos esemény házigazdái. Elmondta, hogy a Magyar Falu Program pályázatain 461 nyertes település van, a támogatási összeg 9,1 milliárd forint. A postai tevékenységbe ezáltal 88 település kapcsolódott be.

Nobilis Márton államtitkár és Tóth László vezérigazgató

A jeles eseményt kezdete óta támogatja a kormány, a fővédnöke idén is Nagy István agrárminiszter. Az Agrárminisztérium nevében Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár kijelentette: „ilyen rendkívüli időkben is vannak olyan értékek, amelyekre támaszkodhatunk, ezek közül a bizalom az, amellyel a nehéz időkben is hegyeket lehet megmozgatni, és a legnagyobb problémák is megoldhatók úgy, hogy az senkitől nem kíván meg emberfölötti teljesítményt”. Az államtitkár szerint a Coop ennek a bölcsességnek a letéteményese, ezért is támogatja évről évre a tárca a Rallyt.   A 16. futam is a magyar termékekért és a hazai beszállítókért indult el.

Az autós versenyzők gyalogosan a dédestapolcsányi placcon

Dr. Menyhárt Szabolcs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei KormányhivataL főigazgatója gratulált a házigazdáknak,  az Unio Coop Zrt.-nek és a festői szépségű borsodi község önkormányzatának, hogy sikeresen összefogtak egy nemes cél érdekében.

Egy budapesti versenyzőpáros, a hölgy miskolci származású

A XVI. Coop Rally mezőnye Dédestapolcsányból Egerszalók felé vette az irányt, a további menetrend:Hajdúszoboszló, Kisvárda, Debrecen és a cél ismét Hajdúszoboszló.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!