Ugrás a tartalomra

Megcsinálták! Több mint 1,1 millió forintot gyűjtöttek gyaloglással a GYEK javára

Kujan István
Utoljára módosítva
2025. április 06. vasárnap 16:14
A hős tűzoltók megduplázták az előzetesen tervezett összeget.
Fotók: Mocsári László

Gyalog Szentendréről Miskolcra – „pusztán” ennyit vállaltak a megyénkbeli tűzoltók: Németi Gergő, a Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka, Szabó Árpád, valamint civilként Krenyácz Zsolt. A céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a Supersum Közhasznú Alapítvány általi adománygyűjtésre.

Az alapítvány idén a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ Onko-Haematológiai és Csontvelő Transzplantációs osztályának szeretne segíteni két eszköz megvásárlásában, amelyek együttes összege megközelíti a 10 millió forintot.

A tűzoltók négy nappal ezelőtt vágtak neki a több mint 200 kilométernek. Időről időre csatlakoztak hozzájuk önkéntesek, támogatók, olyan jószándékú emberek, akik a nemes cél mellé kívántak állni, de számtalan felajánlást, támogatást is kaptak, hogy segítsék a hosszú táv megtételét.

Az utolsó métereken, Miskolcra beérve már kissé sántikálva, de hatalmas eltökéltséggel érkeztek meg a tűzoltók a többnapos gyaloglás után. A végén már talán csak a szívük vitte őket, de tudták: egy jó ügyért cselekednek.

Kísérőik is akadtak, ott volt köztük például a HoldEsőből is ismert, tavaly A Dalt megnyerő László Evelin énekes is. És persze a bajtársak, még egy tűzoltóautó is kísérte egy darabon a fáradt gyaloglókat. Majd már a családjaik is csatlakoztak hozzájuk, aztán ott volt Guzi Blanka, a DVTK öttusázó olimpikonja is, aki szintén segíti a Supersum akcióját.

Bernasconi-Bús Katalin, a Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke meghatódva fogadta a tűzoltókat, majd a Miskolc Televízió riporterének elmondta: megható volt számára az elmúlt négy nap.

– Folyamatosan nyomon követtük a fiúk útját, segítettünk nekik, ha valami probléma merült fel, vagy támaszt kellett nyújtani nekik. A nagyrészét persze ők vitték végig. Bizonyítottuk, hogy meg tudjuk csinálni együtt, bármire képesek vagyunk – mondta.

Hozzátette: a gyaloglás egy nagyobb jótékonysági összefogás része volt. A következő nagyobb esemény április 12-én lesz: a VII. Supersum jótékonysági futás a Szent István térről rajtol majd el. Április 14-én pedig Csiribiri és László Evelin-koncerteket rendeznek. Utóbbira vannak még szabad helyek. A futás ideje alatt véradásra is várják a jelentkezőket a polgármesteri hivatal aulájába.

Bővebben itt:

A kitűzött cél 10 millió forint, ez két olyan orvosi eszköz ára, amit szeretnének megvásárolni a GYEK-nek. Most a gyaloglással bő 1,1 millió forint már össze is gyűlt.

– Ez egy fantasztikus teljesítmény, köszönjük a tűzoltóknak – tette hozzá.

Németi Gergő tűzoltó százados fáradtan felidézte: egymást húzták, segítették a holtpontokon át, „abból pedig volt jópár”.

– Az önkéntesek, a segítők, az üzenetek, az ebédek, a telefonhívások, a videóüzenetek, a családok, rokonok, kollégák, barátok mind-mind mellettünk álltak, segítettek. Ez egy hatalmas csapatmunka volt – mondta.

Gergő felidézte, hogy több jótékonysági adománygyűjtő akcióban is részt vett már, a Supersum alapítvánnyal először 2022-ben találkozott. Akkor egy miskolci tűzoltó kollégája kislányának, Jankának gyűjtöttek. Ahogy tavaly is, akkor Zoja gyógyulását segítették a Kassa-Miskolc Ultramaratonon való részvétellel.

– Egyértelmű volt, hogy most is odaállunk a jó ügy érdekében. Nekünk csak ennyit kellett tenni, le kellett sétálni. A beteg gyermekek számára már egy kicsit nehezebb a feladat – mondta.

Aki szintén támogatná a nemes célt, az alábbi számlaszámon teheti meg azt:

Supersum Közhasznú Alapítvány
K&H Bank: 10402764-50526972–78881022
IBAN: HU 82 10402764-50526972–78881022
SWIFT: OKHBHUHB
Közlemény: Gergő séta

 
 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!