Ugrás a tartalomra

Illusztris vendégei lesznek a CineFestnek – Vendégek és közönségtalálkozók a CineFesten

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. szeptember 03. kedd 10:50
Nem csupán a legnagyobb filmekkel találkozhatunk a CineFesten, hanem a filmek alkotóival is. Többek között a fesztiválra látogat az elsősorban a Dallas sorozat Bobby Ewingjaként ismert, ezúttal a Lepattanó című filmben szereplő Patrick Duffy.
Patrick Duffy a Lepattanó c. filmben (East of Europe szekció) / Fotók: CineFest

A CineFest tájékoztatása szerint a fesztiválon jelen lesz az összes magyar és magyar koprodukciós film (Január 2., Egy százalék indián, Zenit, Változó vadon – Az én Északom, Bartók nyomában, Nemere István: Addig írók, amíg élek) stábja, Borbély Alexandra például a Karlovy Varyban nagy sikert arató szlovák filmet kíséri el (Emma és a halálfejes lepke), és a versenyprogram két norvég ékkövének (Sarkvidéki konvoj, Szerethető) rendezői éppúgy Miskolcra látogatnak, mint a China Focus és a Turkish Days programokba válogatott filmek alkotói. A CineFesten személyesen részt vevő alkotók napi bontásban:

szeptember 6., péntek

Az East of Europe szekcióban látható szlovén thriller, a Megfigyelés rendezője, Janez Burger részt vesz a Zukor teremben 20 órakor kezdődő film vetítésén, és az azt követő közönségtalálkozón. A filmben egy mentős próbálja kideríteni, miért kap letaglózó videókat egy bűntényről, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy ő is érintett a vérfagyasztó ügyben. A rendező korábban az Üresben című filmjével (1999) Cottbusban, Kijevben, Szarajevóban és Brüsszelben is díjat nyert, legújabb alkotását, a Megfigyelést pedig a CineFest mellett többek között Szófia, Trieszt és Tallinn programjába válogatták be.

szeptember 7., szombat

Egy felnőtté válás története a román új hullám egyik meghatározó alakja, Marian Crişan legújabb alkotása az East of Europe szekcióból. A Warboy főhőse a család lovainak megmentéséért az Erdélyi-középhegység félelmetes, vadregényes tájaira indul a második világháború idején. A korábban Megatron című kisfilmjével (2008) a Cannes-i Arany Pálmát elnyerő, később Morgen című nagyjátékfilmjével Thesszalonikiben díjazott Crişan személyesen vesz részt a Warboy vetítésén este 6 órakor a Zukor teremben.

A Turkish Days programban a Szófiai és Thesszaloniki Filmfesztiválokon már vetített Élet tartogat izgalmas perceket a török filmek szerelmeseinek. A veterán török filmkészítő, Zeki Demirkubuz (Sors – 2001, Vallomás – 2001, Végzet – 2006) drámájában egy lány elszökik otthonról, mert az apja házasságra kényszerítené. Vőlegénye Isztambul nyüzsgő utcáin a keresésére indul. A CineFest keretében a film egyetlen alkalommal látható, 18.30-kor az Uránia teremben. A vetítésen részt vesz Zeki Demirkubuz rendező, és a film után örömmel válaszol a nézők kérdéseire.

Jelenet a Warboy c. filmből (East of Europe szekció)

szeptember 8., vasárnap

Az idei fesztivál nyitó- és egyben versenyfilmje egy háborús mozi, a Sarkvidéki konvoj lesz. Henrik Martin Dahlsbakken hazájában hatalmas sikert arató munkája 1942-ben játszódik és megidézi, amikor a hagyományos szállítóhajók konvoja igyekezett eljutni háborús nyersanyagokkal Murmanszkba anélkül, hogy a Harmadik Birodalom levadássza őket. A Magyarországon mozivásznon egyedül a fesztivál keretében látható film a háború őrületét és értelmetlenségét mutatja be a civil tengerészek szempontjából. A Sarkvidéki konvoj 16 órakor a Pressburger teremben kezdődő vetítését követően Henrik Martin Dahlsbakken rendező és Jon Ranes színész örömmel válaszol a nézők kérdéseire.

Az idei Berlinale versenyprogramjában, és most a CineFesten is versenyben szereplő Gloria! az 1800-as évek Olaszországába kalauzol. Ekkor nem volt könnyű a nők élete és az sem számított, hogy éppen azon munkálkodnak, hogy egy új darabot írjanak a nemrég megválasztott pápának. A Seattle-i Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri nagydíjával jutalmazott filmet Anita Rivaroli forgatókönyvíró kíséri el, aki a Gloria!-nál jóval könnyedebb hangvételű, A felhők fölött három méterrel című, Netflixen látható sorozat alkotója is. Közönségtalálkozós vetítés 18.30-kor a Pressburger teremben.

Az East of Europe szekcióban szereplő Emma és a halálfejes lepke (angol keresztségben: The Hungarian Dressmaker) a második világháború viharos éveiben játszódik. A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon nagy figyelemmel kísért film hősnője a saját életét kockáztató Marika. A szlovák-magyar határon élő özvegy egy zsidó kisfiút rejteget, miközben egy szlovák Hlinka-gárdista százados és egy német náci tiszt is a kegyeit ostromolja. A film vetítésén és a közönségtalálkozón 18.30-kor a Zukor teremben jelen lesz többek között Iveta Grofova rendező-forgatókönyvíró, Borbély Alexandra főszereplő, Ujlaki Dénes szereplő, Zuzana Mistríková producer, Gerő Marcell és László Sára co-producerek.

Emre Kavuk a Turkish Days programban szereplő, Egy szebb holnap című sci-fijének főhőse, Ozan engedélyt kér az államtól öngyilkosságra, mert nem bírja elviselni, hogy a szeretője elhagyta. Elutasítják a beadványát, mert egy Ekin nevű lány szerelmes belé. Ozannak meg kell találnia Ekint, hogy meggyőzze: inkább ne szeresse őt. Az Egy szebb holnap a fesztiválon egyetlen időpontban, 19 órakor látható az Uránia teremben, a vetítést pedig közönségtalálkozó követi Emre Kavuk rendezővel.

Borbély Alexandra az Emma és a halálfejes lepke c. filmben (East of Europe szekció)

szeptember 9., hétfő

Török Zoltán három éven át forgatta az eddigi leglátványosabb, szívet melengető filmjét. A CineDocs versenyprogramban látható Változó vadon – Az én Északom amellett, hogy bemutatja a skandináv ország élővilágát a fókáktól a jávorszarvasokig, felhívja a gyerekek és a szülők figyelmét a természet szeretetére és védelmére. Török Zoltán, a nagy sikerű Vadlovak – Hortobágyi mese és a Vad Magyarország alkotójának állandó alkotótársa, Hargittai László vágó a 17 órakor az Uránia teremben kezdődő vetítés után válaszol a nézők kérdéseire.

Az East of Europe programban szereplő Zenitben egy föld alatti börtön foglyai sikeres szökést hajtanak végre, a csapat szellemi vezetője azonban egyre inkább ráérez a hatalom ízére. Kristóf György rendező korábban megjárta Cannes-t is Out című filmjével, és most sokkal monumentálisabb filmet álmodott. Az alkotás nem csak a disztópikus sci-fik, de a tánc és zene szerelmeseinek is tartogat izgalmas perceket. A 18.30-kor a Zukor teremben kezdődő film után közönségtalálkozó a rendezővel.

A 2020-as tokiói olimpiára sosem látott történelmi sikerrel kvalifikálta magát öt török tornász, majd váratlan fordulat következett be: a COVID-19 járvány miatt elhalasztották a versenyt. Egész eddigi életükben az olimpiai álmot kergették, így elszántan készülnek továbbra is, hogy megszerezzék Törökország történetének első tornász olimpiai érmét. Ezt az emberfeletti munkát dokumentálja precízen a Napfogyatkozás című, CineDocs versenyprogramban látható török alkotás, amelynek producere, Aslihan Altug válaszol a nézők kérdéseire a 19 órakor az Uránia teremben kezdődő vetítés után.

Jelenet a Napfogyatkozás c. filmből (CineDocs szekció)

szeptember 10., kedd

A Szarajevói Filmfesztiválról a CineFest CineDocs szekciójába érkező, grúz Giorgi Parkosadze Rekviem a forró nyári napokért című alkotásának főszereplői Guri és édesanyja, Sonata. Az egész életüket egy távoli, hegyvidéki szurdokban töltötték. A család mindennapjaival ezt a városi civilizációtól távoli világot, és vele együtt a tradicionális földművelés, a méhészet és a sajtkészítés folyamatait ismerhetjük meg. Giorgi Parkosadze rendező az Uránia teremben 17 órakor kezdődő vetítéshez kapcsolódó közönségtalálkozón vesz rész.

Kázsmér Kálmán Bartók nyomában című dramatizált dokumentumfilmje Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútját járja végig. Ellátogathatunk Isztambultól Adanáig, és az út során világossá válnak a török és a magyar népzene közötti hasonlóságok. A CineDocs versenyszekcióban szereplő film rendezője, Kázsmér Kálmán a 19 órakor, az Uránia teremben kezdődő vetítéshez kapcsolódó közönségtalálkozón lesz jelen.

Nemere István 50 éve van a pályán, ez idő alatt közel nyolcszáz kiadott könyvet szerzett, ezzel világrekordernek számít. Szalma Sándor Nemere István: Addig írok, amíg élek című életrajzi dokumentumfilmje nemcsak a szerző munkásságára fókuszál, hanem feltárja az e mögött rejlő magánéleti eseményeket, az író természethez és állatokhoz fűződő viszonyát, életfilozófiáját és romantikus oldalát is. A CineDocs versenyprogramban szereplő film vetítésén 19 órakor Szalma Sándor rendező és Nemere István is jelen lesz. A szerző a helyszínen dedikál az érdeklődőknek.

Szilágyi Zsófia új műve, a Január 2. a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be, néhány nappal később pedig már a CineFest közönsége is láthatja a versenyprogramban! Az új film az előző, ugyancsak Miskolcon versenyző Egy naphoz hasonlóan realista történet, ezúttal a feleség legjobb barátnőjének szemszögéből egy különválásról. A film magyarországi premierjén, 21 órakor a Pressburger teremben vendégek a film alkotói, köztük Szilágyi Zsófia rendező.

Jelenet a Január 2. c. filmből (Hivatalos versenyprogram)

szeptember 11., szerda

Bacsó Péter filmje, a CineClassics-ban a Miskolci Egyetem Cineversity programjának köszönhetően látható Fejlövés valós esetet dolgoz fel. Már az alaphelyzet – két fiú és egy lány elhatározzák, hogy öngyilkosok lesznek – megmagyarázza, miért tartozott inkább a tűrt kategóriába Bacsó Péter alkotása, hasonlóan a lényegében ugyanekkor forgatott A tanúhoz. Az Uránia teremben 17.30-kor kezdődő Fejlövés után Kovács Kati és Horváth Charlie főszereplőkkel Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora beszélget.

Yishu Yang filmje, a Sanghaji Fesztiválról érkező, megkapóan intim Peremvidéken egy kis sziget biogazdaságán játszódik, ahol több generáció sorsa fonódik össze, és felszínre törnek a különböző szemléletmódokból és vágyakból fakadó ellentétek. A China Focus programban a film vetítése 18 órakor lesz a Béke teremben, utána közönségtalálkozó Zhang Dan színésznővel.

szeptember 12., csütörtök

A Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjat nyert, a CineFesten az East of Europe programban szerepel a Mert szeretem a rossz időt című megható bolgár romantikus dráma. Irina a saját élete elől menekül vissza bolgár szülőfalujába, ahol húsz év után újra találkozik egykori szomszédjával és gyerekkori barátjával. A férjét váró nő és a szüleit gyászoló férfi egykori emlékeiket felelevenítve mindkettejük életét megváltoztató titokra bukkannak. A 19 órakor a Zukor teremben kezdődő előadás vendége Yana Lekarska rendező és Mladen Minev operatőr.

Egy középosztálybeli kínai család élete fonódik össze fiúk rejtélyes új barátjának személyével. Ki nem mondott titkok, teljesítetlen elvárások és feldolgozatlan érzelmek vihara a kínai az Egy család rövid története. Világpremierje a Berlinalén volt, a rendező, Jianije Lin munkája pedig most sorra járja a nemzetközi filmfesztiválokat – nemrégiben például Pekingben megnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, és a CineFesten versenyprogramban szerepel. A 21 órakor a Pressburger teremben kezdődő vetítés vendége Lin Jianjie rendező-forgatókönyvíró.

Jelenet a Peremvidéken c. filmből (China Focus program)

szeptember 13., péntek

Hajdu Szabolcs rendező korábban a Fehér tenyérrel 2007-ben Miskolc Város különdíját, az Ernelláék Farkaséknál című filmjével 2016-ban pedig közönségdíjat nyert a CineFesten. Utóbbi filmmel kezdődő, majd a Kálmán-nappal (2023) folytatódó párkapcsolati trilógiájának utolsó darabja az őszi mozipremiert megelőzően a miskolci versenyprogramban szereplő Egy százalék indián. Egy haláleset újra összehoz három régi barátot. Útjaik az évek alatt társadalmilag szétváltak: egyiküket tanári állás várja Mexikóban, másikuk az alsó-középosztálybeliek életét éli, a harmadik pedig anyagilag teljesen lecsúszott. A társaságukhoz később csapódó barátnők egy ideig tűrik a beszólásaikat és bölcselkedéseiket, de egy idő után mindenkinek elege lesz a másikból. A 18 órakor a Pressburger teremben kezdődő előadás vendége Hajdu Szabolcs rendező-főszereplő, Gelányi Imre, Tankó Erika, Szabó Domokos és Tóth Orsolya főszereplők, valamint Bántó Csaba operatőr, Dusan Kozak hangmérnök és Gálovits Zoltán gyártásvezető.

Vékes Csaba, a nagy sikerű Szia, Életem! egyik rendezőjének új magyar vígjátéka, a Lepattanó az East of Europe programban szerepel. Főhőse, Kálmán (Scherer Péter) csapatával gombfoci Európa-bajnokságra készül. Amikor úgy tűnik, anyagi akadályok miatt a nagy megmérettetés mégis elmarad, egy milliárdos tévedésből kisebb vagyont utal a csapat számlájára. A fesztiválon részt vesz Vékes Csaba rendező, Roskó Péter producer, Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Ónodi Gábor színészek és a film szupersztárja, Patrick Duffy! Duffyt jól ismeri a magyar közönség a rendkívül népszerű Dallas sorozat Bobby Ewingjaként. A színész később, például az Egyről a kettőre sorozatban a komikus oldalát is megmutatta, így a saját pénze után futó amerikai szerepét örömmel vállalta el a Lepattanóban. A sztár érkezésére tekintettel a premiervetítés 15.45-kor, a Pressburger teremben lesz. Az eredetileg meghirdetett 18.30-as időpontban a Zukor teremben változatlanul levetítésre kerül a film.

A norvég Szerethető nemrég a Karlovy Vary Filmfesztiválon rekordmennyiségűnek számító, összesen öt díjat nyert – többek között a legjobb színésznőnek járót. Lilja Ingolfsdottir rendezőnő párkapcsolati drámája egy házasság széthullását meséli el rendkívül érzékenyen, bármiféle állásfoglalás nélkül bemutatva az érem mindkét oldalát. A versenyprogramban szereplő film 21 órakor, a Pressburger teremben látható vetítésén részt vesz Lilja Ingolfsdottir rendezőnő és Lukas Alexanderson zeneszerző.

Hajdu Szabolcs az Egy százalék indián c. filmben (Hivatalos versenyprogram)

szeptember 14., szombat

2024-ben a CineFest életműdíját a magyar filmszakma egyik legnagyobb kísérletezője, a nyolcvan éves Kardos Sándor kapja. Korábban elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, 1989-ben az Eldorádóért Európai Filmdíjra jelölték. Több mint harminc játékfilmet fényképezett. Jeles András, Bereményi Géza, Tarr Béla, Tímár Péter, Gödrös Frigyes alkotótársaként a fent felsoroltakon túl olyan művek operatőre volt, mint az Egészséges erotika, A szeleburdi család, A legényanya, a Csoda Krakkóban, az Őszi almanach, az Álombrigád. Rendezőként a világon először készített célfotókamerával játékfilmet, A sírásót. Kardos Sándor a CineFest életműdíjat a fesztivál 17 órakor, a Pressburger teremben kezdődő zárógáláján veszi át.

A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra az elővételes jegyvásárlás még tart a CineFest oldalán.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!