Egy derűs, nyári vasárnapon csodálatos repülőnap volt Miskolc határában. Egy viharvert kétfedelű AN-2-es félóránként vitte fel a sétarepülőket. Akinek kedve szottyant egy kis égi vitorlázásra, már indulhatott is a felhők felé. Mire a műsorvezető bemondta, hogy Bessenyei Péter műrepülő-világbajnok lesz a vendégünk, a kackiás bajuszú motoros légtornász máris sikeresen landolt a gyepen. Valamelyik kisgazdapárti államtitkár fogadta, és innentől egy véget érni nem akaró fotózkodás kezdődött Péterrel, aki bármikor átrepült az Erzsébet híd alatt. Majd a következő percekben legalább két vagy három MIG 29-es vadászrepülő, minden előzetes felkonferelás nélkül, óriási robajjal süvített át a fejünk felett. Annyira alacsonyan húztak el, hogy láttuk a pilóták ijedtségünk feletti kárörvendezését.

A nagy hőségben felfedeztem egy reprezentatív kinézetű, minden kiírástól mentes sátort, ahová merő kíváncsiságból betértem. Itt találkoztam először Marie Aktövel, a Gripen International kommunikációs igazgatójával, aki odavolt a boldogságtól, hogy valaki csak betér hozzájuk. Névjegyet váltottunk, üdítővel kínált, és hiányos angol nyelvtudásommal elkápráztattam azzal, hogy már a hetvenes évek elején bejártam az országukat. Elárultam, apai ágon rokonaim élnek Malmöben és Stockholmban, és erősen szimpatizálok a svédekkel. Cserébe elmondta, szeretnék, ha az amerikai vadászrepülők helyett Gripeneket vásárolna a kormányunk. Megnyugtattam, ha majd rajtam múlik, akár a teljes flottájukat megvesszük. Majd felvetettem, hogy akár meg is hirdethetnék, mondjuk a Déli Hírlapban. Közben rittyentettem vele egy tartalmas interjút is, amelyben kifejtette, mely országok légierőjében szolgálnak már Gripenek.

Nem telt el egy hét és a cég megrendelte, elsőre a negyed- majd az egész oldalas Gripen-reklámokat. Színes felárral, minden pitiáner alkudozás nélkül. Őszintén, magam sem akartam nagyon elhinni, de miután az értékesítő kollégáimat is elkápráztattam ezzel a fogással, tudomásul vettem, történelmet írtunk. Hiszen olyan, hogy egy cég, egy hadiüzem újságírókat vesz meg kilóra, hogy csak szépet és jókat írjanak róluk, mindennapos történet. Ám a svédeknek ilyen csalafintaság eszükbe sem jutott, ők ehelyett szabályosan hirdettek, emlékezetem szerint legalább hárommillió forintért. Használt bútorok, állásajánlatok és borospincék között harci repülőket ajánlani egy megyei napilap olvasóinak, azért az nem akármi. Nem hiszem, hogy a lapunk olvasói körében bárkiben is komolyan felmerült a gondolat, bevásárol ebből a harci járműből. Talán ezért sem írtuk ki az árát.

Ezek után sikerült a konkurencia jeles képviselőit felbosszantani, nem is akárhogyan. Többször feljelentettek akkoriban is különböző okafogyott indokkal, de ez a hirdetés tényleg kiverte a biztosítékot. Végül valamennyi vizsgálat megállapította, hogy a tranzakció teljesen szabályos volt. Később Marie Aktö, a cég menedzsere elárulta, soha egyetlen hirdetésük sem volt annyira figyelemfelkeltő, mint amelyik nálunk jelent meg. Ezt követően a teljes magyar sajtó hasonló ajánlattal kereste meg, és a miénknél lényegesen alacsonyabb árakkal ostromolták a céget. Ezzel is sikerült megnyugtatnom, jó helyen költötte el a reklámbüdzsét, lám, minket olvas az egész ország.
Tehát végeredményben csodálatos volt az az évtizedekkel ezelőtti miskolci repülőnap. Mindannyiunknak. Mint ismeretes – mostanában nem sokat hallani erről – az akkori kormány végül, az amerikaiak rosszallása ellenére, csak Gripent vásárolt. Igaz, az utántöltők kimaradtak a bizniszből, ezeket már a következő kormány rendelte meg. Hogy mi a tanulság? Érdemes volt a Déli Hírlapban reklámozni…