Ugrás a tartalomra

Megújul Pressburger Imre szülőháza

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2025. március 04. kedd 15:35
Hivatalosan is kezdetét vette az #artcrossing projekt, melyben három partner fogott össze, hogy két ikonikus épület megújuljon és új funkciót kapjon. Az építési munkák nyár végén, ősz elején kezdődhetnek.
Így nézhet majd ki az épület

A HUSK-2302 Interreg Magyarország-Szlovákia Programban megvalósuló „Vizuális- és médiaművészeti terek létrehozása a határokon átívelő együttműködés szolgálatában” projektben magyar részről a CineFest Egyesület és az Észak-Magyarországi Informatikai Management Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság fogott össze, hogy felújítsa és a helyi és regionális közösség szolgálatába állítsa az Oscar-díjas Pressburger Imre szülőházát Miskolcon a Szentpéteri kapu 3 szám alatt – eleveníti fel a CineFest Egyesület és az Észak-Magyarországi Informatikai Management Nonprofit Kft. által kiadott közlemény.

Mint írják, a kezdeményezéshez csatlakozott vezető partnerként a szlovákiai Kúpele Štós Nonprofit Szervezet, melynek célja hasonló: a stószi gyógyfürdő területén lévő egykori fűtőházat alakítják át egy határon átnyúló művészeti projekteket befogadó térré.  A projekt célja a Kassai régió és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye turisztikai és idegenforgalmi értékeinek fokozása, olyan fenntartható, tárgyi és szellemi kulturális örökségre épülő új turisztikai célpontok és szolgáltatások kialakításával, melyek hozzájárulnak mindkét határ menti térség társadalmi, oktatási és gazdasági fejlődéséhez.

A CineFest Egyesület a projektben az infrastrukturális beruházásért felel, míg az Észak- Magyarországi Informatikai Management Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság a projekt szakmai részét veszi gondozásba. "Fő célunk a Pressburger ház megőrzése, felújítása és új funkcióval való ellátása. A projekt eredményeként olyan helyszín jön létre, ami digitális művészeti inkubációs térként szolgál, teret ad kiállításoknak, digitális installációknak és workshopoknak, művészeti stúdióként működik, oktatási helyszínt kínál a Miskolci Egyetemnek és a régió művészeti középiskoláinak, kutathatóvá teszi a CineFest filmarchívumát, állandó kiállításával hozzájárul a magyar filmtörténet megismertetéséhez és további vetítő termeket, szakmai programhelyeket ad a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválnak" – fogalmaznak.

Ahogy a közleményben olvasható: a projekt fókuszában a határokon átnyúló közös alkotás, a kulturális párbeszédet segítő kezdeményezések és a kölcsönös együttműködést kívánó tevékenységek állnak, melyek egymás megértésére és a fiatalok bevonására helyezik a hangsúlyt. A kezdeményezés jó példával szolgál arra, hogy a határokon átnyúló együttműködés hogyan hozhat létre érdemi kulturális és művészeti együttműködéseket, hogyan erősítheti a turizmust és miként fejlesztheti a közösségeket.

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. A projekt magyarországi részében az Európai Unió a CineFest Egyesületet 562 520 euró, az Észak-Magyarországi Informatikai Management Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot 54 842 euró támogatásban részesítette – zárul a közlemény.

A jelenlegi állapot. Fotó: Juhász Ákos

A CineFest Egyesület egyesületi tagja, Török Zsuzsanna a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta: már sikerült aláírni a támogatási szerződést, jelenleg a kivitelezési tervek készülnek, melyek alapján a közbeszerzési eljárások indulhatnak meg rövidesen. Úgy képzelték el, hogy egy összművészeti inkubációs tér születik majd, ahol a Pressburger Imre életét bemutató állandó, interaktív kiállítás mellett a kutatóműhelyi és digitalizációs-installációs műhelyi funkciók is helyet kapnak majd.

Mint megtudtuk, a konkrét kivitelezési munkák idén augusztus-szeptember környékén kezdődhetnek a Szentpéteri kapu 3. szám alatti épületen. A nagyjából négy-öt hónaposra becsült munkálatok végeztével jövő ilyenkor nyithat meg a komplexum.

 

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!