Munkacsoport jön létre a Barlangfürdő újjáépítésének koordinálására
Közös munkacsoportot alakít a magyar kormány és Miskolc annak érdekében, hogy a Barlangfürdő mielőbb újjáépülhessen és újranyithasson – jelentette be csütörtökön a fürdőkomplexum bejárását követően Lázár János építési és közlekedési miniszter és Tóth Szántai József, Miskolc polgármestere. A miniszter leszögezte, a kormányzat tudatában van annak, mekkora érvágás Miskolc számára a fürdő kényszerű zárva tartása.
– Bár a tűzvizsgálat még tart és a biztosítóval is zajlanak az egyeztetések, a bejárás során magam is meggyőződtem, hogy hatalmas károk keletkeztek az épületben. Sajnos ugyanekkora a kár a Miskolcra irányuló turizmusban is, hiszen a Barlangfürdőt évente több százezer vendég keresi fel. Vesztesei így a tűzesetnek az idei látogató turisták mellett a fürdő dolgozói, hiszen nekik munkahelyük, megélhetésük került veszélybe, és vesztesei a turisztikai szolgáltatók, szállodák, éttermek, büfék is, akik rengeteg bevételtől esnek el. Éppen ezért törekednünk kell a komplexum mielőbbi újranyitására – mondta.
Ugyanakkor a Lázár János utalt arra is, hogy a várossal való egyeztetés során el kell majd választani egymástól a helyreállítás és az újjáépítés kérdését: vagyis pontosan megállapítani, hogy mik azok a tűzesettől függetlenül is aktuálissá váló kapacitásbéli fejlesztések, amikre a több milliárdos beruházás keretében sor kerülhet majd.
– A kormány pénzt tud adni és pénzt fog adni a Barlangfürdő újjáépítésére. A következő napokban életre hívjuk tehát a munkacsoportot, melyben Miskolc város műszaki szakembereivel és politikai döntéshozóival közösen vizsgáljuk meg, milyen lépéseket kell tennünk ennek érdekében – mondta el az építési és közlekedési miniszter.
Tóth-Szántai József kiemelte, október elseji hivatalba lépésekor első teendői közt volt, hogy a kormány tagjainak a komplexum helyreállításának szomorú apropóján levelet írt. A polgármester szerint a kárbecslés és a biztosító társasággal való tárgyalás rövidesen olyan szakaszába ér, amikor a folyamatok felgyorsulhatnak. „Éppen emiatt hívták életre azt a kormányzati munkacsoportot, aminek fókuszában kifejezetten a Barlangfürdő van” – tette hozzá.
A városvezető a Miskolc Televízió és a minap.hu kérdésére beszélt a fürdőkomplexum jelenlegi állapotáról is. Mint mondta, a felújítás egy összetett feladat lesz, hiszen a gépészeti és villamossági rész teljesen leégett, emiatt a belső területen lévő szennyezett vizet is csak néhány napja sikerült leengedni. Az újjáépítés tehát nemcsak a tetőszerkezet cseréjéről szól.
– Én nagyon örülök abban, hogy a kormány képviselteti magát ebben a munkacsoportban, mint ahogyan annak is, hogy a kormány talán legoperatívabb minisztere, Lázár János vette kezébe a dolgokat. Bízom benne, hogy a munkacsoport felállását követően nagyon hamar konkrétumokkal és jó hírekkel tudunk majd szolgálni a jövőt illetően – mondta el.
Kérdésünkre kitért arra is, hogy a Veres Pál korábbi polgármesterrel közösen létrehozott számlaszámra továbbra várják azok felajánlásait, akik ilyen módon is segíteni szeretnék a Barlangfürdő újranyitását. „Minden segítő szándékot köszönünk, minden forintnak lesz helye, de azt fontos leszögezni, hogy az újjáépítést alapvetően a biztosítóktól származó összegből, valamit a kormányzat és az önkormányzat összefogásából kell megvalósítanunk” – jelentette ki.
Összefogás a Barlangfürdőért
Adomány-bankszámlaszám: 11734004-15472009-14920004
Ahogyan ismert, a tűz szeptember 6-án este a Barlangfürdő gyógyterápiás részén, az Aquaterpián keletkezett, zárás után. A lángokat több város tűzoltóegységei fékezték meg, de az utómunkálatok még szombat reggel is tartottak. Személyi sérülés nem történt, de az épület súlyos károkat szenvedett. Hogy pontosan mekkorát, azt most még nem tudni, hiszen jelenleg a szakértőkre vár, hogy ezt megállapítsák.
Megírtuk azt is, hogy a sajtó munkatársait szombat délelőtt tízre sajtótájékoztatóra várták a város és a fürdő vezetői, ahol Veres Pál akkori polgármester és az azóta már hivatalba lépett, megválasztott polgármester, Tóth-Szántai József hangsúlyozta: mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb újjá tudják építeni a város ékkövét.