Napos-fátyolfelhős időre számíthatunk vasárnap, éjszakai esővel
Vasárnap reggel még kevés felhő lesz felettünk, keleten derült lesz az ég, de nyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Délután már sokfelé szűrt napsütésre készülhetünk, miközben nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és késő délután, este a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként gyenge eső előfordulhat. A déliesre forduló szél élénk, erős lesz. Hajnalban 1 és 9 fokig hűl a levegő, a fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Délutánra azonban 17 és 24 fok közé emelkedik a hőmérséklet - írja az idokep.hu.
Orvosmeteorológia
Vasárnap ugyan nem várható fronthatás, de a melegedés miatt az időjárás-változásokra érzékenyen reagálók melegfronti tüneteket tapasztalhatnak. Fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás jelentkezhet. A tüneteket az élénk, erős szél is fokozhatja, valamint ennek hatására ingerlékenyebbek, nyugtalanok lehetünk. Az UV-sugárzás egyelőre mérsékelt lesz.
Közlekedésmeteorológia
Vasárnap a délire-délnyugatira forduló szelet élénk, főként az ország északnyugati felén erős lökések kísérhetik, emiatt jelentősen csökkenhet a járművek menetstabilitása. Napközben nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de a még naposabb tájakon érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni. Késő délután, este a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként már kialakulhat kisebb eső, így előfordulhatnak vizes, csúszós útszakaszok.
Levegőminőség
A pmmonitoring.hu vasárnap reggeli adatai szerint, Továbbra is jó vagy megfelelő a levegő minősége Miskolcon.