Ugrás a tartalomra

Újra fellélegezhetünk a Szent István-barlangban

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. január 28. kedd 10:30
Sok év szünet után ismét regenerálódni és relaxálódni csalogat a több mint harminc éve gyógybarlanggá minősített Fekete-terem. 
Fotók: bnpi.hu

Ha valóban tiszta, teljesen pollen- és allergénmentes levegőjű helyen szeretnénk regenerálódni, azt ebben az évben a lillafüredi Szent István-barlang Fekete-termében újfent megtehetjük. A csaknem teljesen steril levegő 10 Celsius-fokával viszonylag hidegnek is mondható, ami a párában oldott kalciummal és magnéziummal alkot csak igazán a szervezetünkre kedvező elegyet.

Mint ismert, a Szent István-barlangot évente ötvenezren keresik fel különleges cseppkőképződményei miatt, sőt, az ország legrégebbi gyógyhelye címmel is rendelkezik. A Szent István-barlang Fekete-termében 1991 óta két miskolci kórház szervezésében barlangterápiás kezeléseket folytattak, amik 2020-ban, a világjárvány beköszöntével megszűntek. Miután újra látogathatóvá váltak a barlangok, próbálták újraindítani, azonban a közreműködő kórházak kapacitás hiányában már nem tudták vállalni a szervezést.

– Nagy szívfájdalmunk, hogy ez nem sikerült. Évente néhány alkalommal szerveztünk úgynevezett hosszú túrákat, amikor a barlangnak ezeket a részeit is láthatták az érdeklődők, ám ilyenkor hosszabb időt nem tölthettek bent – idézte fel Polgár Anasztázia barlangvezető, hozzátéve, mivel a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak nincs ilyen irányú szakmai háttere, jelenleg relaxációs programok keretein belül igyekszenek megadni a lehetőséget a vendégeknek, hogy a Fekete-terem teljesen tiszta, por és pollenmentes levegőjének jótékony hatását élvezzék.

A szakember lapunknak hangsúlyozta: mostantól újra stresszmentes környezetben tudnak pihenni a vendégek, ami így nem csak a légutakra, de az idegrendszerre is pozitívan hat. Mint megtudtuk, az igazgatóság tervei között szerepel, hogy az egészségüggyel valamilyen formában együttműködve ismét biztosítsák a gyógyterápiákat is.

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!