Vasárnap havazás is előfordulhat és megélénkülhet a szél
Időjárás
A látási viszonyok ugyan napközben javulnak, de fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól leginkább az északi tájakon több helyen is lehet számítani gyenge csapadékra. Az Észak-Dunántúlon többnyire eső, míg az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső, később egyre inkább fagyott eső, helyenként ónos eső, majd eső valószínű. A déli, délnyugati szél fokozatosan erőre kap, főként az esti órákban a Dunántúlon és az Alföldön nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi, északkeleti harmadban fagypont körül, illetve az alatt, másutt jobbára 3 és 8 fok között valószínű. Késő este -2 és +6 fok közé csökken csak a hőmérséklet - írja honlapján a HungaroMet.
Levegőminőség
Vasárnap reggel vegyes képet mutat Miskolc levegője. Egyedül Diósgyőrtől a Bükk irányába Lillafüred felé megfelelő a levegő minősége a PM Monitorig Hálózat mérései alapján. Szennyezett levegőt mértek: az Avasalján, Görömbölyön, a Kassai utcán, a Megyei kórházban, a Népkertben, Perecesen, a Selyemréten, a Szentpéteri kapuban, az Újgyőri Piacon, a Városház téren, a Vasgyárban, a Vörösmarty városrészen.