Ugrás a tartalomra

Waldorf iskolások színesítették tovább a Csengey-kertet

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. június 18. kedd 15:13
Festett kövek, repülő madarak, tüzes zenészek a téglafalon és sok más alkotás készült kedden a művészeti központban, a négy őselem jegyében.
A Hámori Waldorf Iskola fiataljai és tanárai munkában a Csengey-kertben. Fotó: Horváth Csongor.

A tavaly júniusban átadott, szépen felújított Csengey utcai új művészeti központ kertje mára igazi eseményhelyszín lett. A Miskolci Kulturális Központ (MKK) egyre több rendezvénnyel, koncertekkel, művészeti akciókkal tölti meg a Csengey-kertet. Egyebek mellett itt talált helyet magának a Hangszínhely Fesztivál és a Gasztroplacc is, és a nyár további része sem lesz eseménytelen – ahogyan megtudtuk ezt Majorné Bencze Tündétől az MKK ügyvezetőjétől kedden, miközben körülöttünk szorgoskodtak a Waldorf iskola diákjai. 

Az ügyvezető elmondta, nem először dolgoznak együtt a waldorfos fiatalokkal, már több közös projektben részt vettek. Erre alapozva merült fel a gondolat, hogy mi lenne, ha ma ők segítenének tovább szépítgetni a Csengey-kertet, amely egy olyan hely, ahol mindig történik valami, és az MKK igyekszik nem mindig ugyanazokat a látványosságokat kirakni a látogatók szeme elé. Szeretnek mindig új dolgokat kitalálni. 

- Készül most egyrészt egy új kerítésborítás a kertnek arra a részére, amely állandó takarásban van, nem része jelenleg a közösségi térnek. Eddig egy fekete takarása volt, most kértük, hogy ezt dekorálják nekünk a fiatalok. A másik munkaterület a kapuval szembeni téglakerítés, még annak a felülete is szabadon állt, oda egy nagyon szép festmény készül éppen. Egy harmadik csoport pedig köveket fest különböző színekben, pontosan százat - a munkát közel száz diák végzi -, amelyből egy nagyon szép kőspirál épül majd a kertben – részletezte az igazgató. Hozzátette, az iskolások hoztak ajándékba lépőköveket is, mozaikkal kirakva, valamint festett famadárkákat is a kert szélén álló fabódék ereszére, amelyekkel még hangulatosabbá tették a Csengey-kertet. 

Még több fotóért kattints a képre!

Miskolc önkormányzata számára az egyik legfontosabb feladat az, hogy olyan programokat, eseményeket és tartalmakat próbáljon szervezni és támogatni, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiatalokat itt tartsák a városban. Olyan dolgokat kell kínálni számukra és minden miskolci számára, amelyek erősítik a helyi kötődést és identitást. Ezért igyekszik a város minden ilyen kezdeményezésnek az élére állni – árulta el Varga Andrea alpolgármester. 

- Rendkívül boldog vagyok, hogy a Csengey-kert az elmúlt időszakban ennyire közkedvelt és népszerű lett. Meggyőződésem, hogy ennek az is az oka, hogy a különböző művészeti iskolák diákjai egyre jobb és kreatívabb ötletekkel jönnek elő és teszik egyre színesebbé a kertet. Egy ilyen közösségi tér közösségi díszítéssel és közösségi eseményekkel válik egyre izgalmasabbá és ettől is érzi magáénak a közösség – fogalmazott. 

Az alpolgármester méltatta a Waldorf iskolát is, amely mindig nagyon színes és kreatív ötletekkel érkezik és vesz részt a város fejlesztésében. A Waldorf diákok mindig egyfajta pezsgést hoznak abba a térbe, ahol megjelennek. Rámutatott, természetesen más művészeti iskolások is beletették és teszik a maguk tudását, tehetségét ezekbe a programokba, adott helyszínekbe. A Csengey-kertbe is nagyon izgalmas új dekorációkkal érkeztek a fiatalok vagy készítik el azokat helyben. Ahogy a felnőtt ipar- és képzőművészek is hozzájárulnak munkáikkal a hely hangulatának kialakításához. 

- Mindettől lesz ez a kert is egy izgalmas, nyüzsgő hely, amelyet aztán kulturális tartalommal lehet megtölteni. A város számára a legfontosabb, hogy ezek olyan élmények, amelyek erősítik a fiatalok közösséghez tartozását és a városhoz való kötődésüket – vallja Varga Andrea. 

- Nagyon sok látványos és színes művészeti alkotással készültünk, amelyeket a gyerekek hoztak és hoznak létre éppen, egyéni ötletek alapján. Az alkotás folyamata egy közösségi munka, mindent együtt csinálnak. A Waldorfnak, mint művészeti iskolának sajátos arculata, hogy nem annyira az eredményre, mint inkább az együttműködésre, a művészet megélésére helyezzük a hangsúlyt. Igyekszünk ezt azzal is demonstrálni, hogy a gyerekek jelen pillanatban is együtt tevékenykednek itt a Csengey-kertben – vette át a szót a Hámori Waldorf Iskola iskolaképviselője Tolnai Antal.
Elmondta, ez már a második ilyen jellegű projekt napjuk, és a diákjaik nagyon lelkesen vesznek ezeken részt. Amit itt tesznek a városi közösség számára az inspirálja őket abban is, hogy mit tudnának tenni még többet a saját közösségükben is. 

Megtudtuk, a mai Csengey-kerti díszítés mögött koncepció is van, az alapötlet az, hogy az alkotásokat - a téglafal festést, a kőfestést és kőspirálépítést vagy akár a színes madarakat – a négy őselemhez, a földhöz, levegőhöz, vízhez és tűzhöz kapcsolják. A madarak például a levegőt, a kövek a földet, a lángcsóvák között zenélő emberalakok a tüzet, a művészet felhevítő tüzességét szimbolizálják. Ezeket hozták ma a waldorfosok a messzi Hámorból a belvárosba.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!