DVTK
Kézzel-lábbal összetart a klub.
A férfi kézilabda NB I/B 23. fordulójában a DVTK hazai pályán folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton 17 órától. A piros-fehérek a Széchenyi University HT Veszprém csapatát fogadják a Generali Arénában.
A DVTK-Miskolci Sportiskola Birkózó Szakosztályának versenyzői március 22-én Budapesten vettek részt korosztályos országos bajnokságon.
A Killik László Női Magyar Kupa döntőjét a SERCO UNI Győr és a DVTK HUNTHERM csapatai vívták, a miskolci csapat elhódította a kupát, immár ötödik alkalommal.
A válogatott szünet után Vecsésen folytatódott az NB I/B. a DVTK kézilabdacsapata számára. A DVTK jól játszott, végig méltó ellenfele volt a dobogóért harcoló hazai együttesnek, többször vezetett is, végül azonban nem sikerült a pontszerzés.
A Budaörs csapatát fogadta a DVTK Ongropack, és ezúttal a nyitány nem működött a női röplabdázóinknál, az első szettben a vendégek rajtoltak jobban és a néhol hatpontos különbség soknak bizonyult a piros-fehéreknek, így a budaörsiek húzták be az első játszmát, de az nevet, aki a végén nevet.
A DVTK döntetlent játszott Székesfehérvárott az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
A bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában a Serco UNI Győr gárdáját fogadta a DVTK Huntherm, ami igazi diósgyőri örömjátékot és nagy különbségű győzelmet hozott.
A DVTK hazai pályán veszített a Paks ellen az OTP Bank Liga 23. fordulójában.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!