Vendégírásunk a Miskolci Szimfonikus Zenekar február 19-i, a Művészetek Házában tartott koncertjét veszi górcső alá.
Vezényelt: Szabó Sipos Máté, zongorán közreműködtek: Görög Noémi és Görög Enikő
A farsangi időszak végéhez közeledve a miskolci hangversenylátogatók egy „komolyan felhőtlen” hangulatú koncertnek lehettek szem- és fültanúi. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Yamaha-bérletének második koncertjén Görög Noémi és Görög Enikő voltak az est szólistái, a zenekar dirigense Szabó Sipos Máté volt. Mindhárman visszatérő vendégei a város zenei életének. A koncert központjában egy nyitány, egy versenymű, egy miniatűrökből álló szvit, illetve egy – unikális módon – zoolológiai fantáziának definiált kompozíció állt.
Valóban jó hangulatú koncertet ígért már az első kompozíció is, Gioachino Rossini méltatlanul ritkán játszott Bruschino úr című egyfelvonásos vígoperájának nyitánya. Az itáliai komponista összetéveszthetetlen temperamentuma köszönt vissza Szabó Sipos Máté vezényletén, illetve a zenekar játékán. A közönség soraiban bizonyára sokan meglepődtek a vonósok col legno effektusán, amely híres eleme ennek a nyitánynak, prezentálva, hogy bizony Rossini sem fukarkodik a zenei humorral.
A hangverseny második darabja Mozart kedvelt Esz-dúr kétzongorás versenyműve (K. 365) volt. A kompozíció születése óta a világ számos hangversenypódiumán megfordult már, azonban a szerzőre jellemző fiatalos frissesség ezen estén sem hiányzott a közös játékból. A zenekar, illetve a Görög-testvérek páratlan rezonanciáról tettek tanúbizonyságot az első hangtól az utolsóig. Sokszínű dinamikájú és lendületes játékmód jellemezte mind a solo, mind a tutti szakaszokat. A darab olykor hősiesnek tetsző, máshol éneklő vagy szinte kacérkodó karakterét kitűnő stílusérzékkel szólaltatták meg, bemutatva ezzel a huszonhárom esztendős salzburgi géniusz sajátos zenei eszköztárát.
Az est második felében a francia romantika két szerzője, Georges Bizet és Camille Saint-Saëns volt a főszereplő. A harmadik mű az eredetileg 12 darabból álló, négy kézre, zongorára megírt albumból, a Jeux d’enfants-ból (Gyermekjátékok) készített öt tételből álló kis zenekari szvit volt. A miskolciak játékán keresztül a hallgatóság felismerhette, hogy az egyetemes operairodalom egyik legnevesebb szerzője nem csupán a „nagy kompozíciók” mestere volt. Valamennyi tétel, többek között Berceuse leheletfinom hangzása vagy a Galopp sodró lendülete elvarázsolta a közönséget.
Az utolsó művet előzte meg talán a legnagyobb várakozás. Saint-Saëns sajátos tematikához nyúlt, amikor 1886-ban egy úgynevezett nagy zoológiai fantázia megírására adta a fejét. Ez lett Az állatok farsangja című tizennégytételes darab, amelyet, noha az első előadás után a kritika lehúzott, ugyanakkor a szerző sem sorolta komoly művei közé, mégis ez lett Saint-Saëns talán legnépszerűbb kompozíciója. Az első tétel két zongorán megszólaló tremolója, illetve a vonósok hangjai már ismerősen csenghettek a közönség számára, megidézve az állatok királyát. Azonban a továbbiakban mintha egy ismeretlen művet hallottunk volna: ezt az érzetet a zenekar és a szólisták korábbiakban tapasztalt páratlan összhangja eredményezhette.
A zenekar és a zongoristák közös játékának sokszínűsége mellett fontos hangsúlyozni, hogy az egy-egy hangszert központba helyező tételek szólistái – például a Vadszamarakban szilaj módon „vágtázó” zongorák, az Elefántban megszólaló nagybőgő, a Kakukk az erdő mélyén klarinétja, a Fosszíliák csengő-bongó xilofonja, vagy a Hattyú tétel keserédes dallamot varázsoló csellója – kitűnően mutatták be a parodizált állatok karakterét. Az utolsó Finale tétel végén hatalmas ováció ünnepelte az este főszereplőit, a Miskolci Szimfonikus Zenekart, Szabó Sipos Mátét, illetve a Görög-testvéreket.
Görög Noémi és Görög Enikő, a koncert szólistái a közönség nem nyugvó lelkesedését egy közismert – ugyancsak állati ihletésű – tétel hallatlanul virtuóz, kétzongorás átiratával, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov A dongó című művével köszönték meg – méltóan és stílusosan zárva a rendkívül színes farsangvégi koncertet.
