Harmincezer

Öregszik a családi gépjármű, így nem csoda, hogy egyre gyakoribb vendégek vagyunk a szervizben. Én még az a generáció vagyok, amely látta otthon az apját szerelni a Wartburgot, amikor kicsit már jobban ment a szekér, akkor a Ladát, amit leselejtezett a vállalat, és dobra verték a dolgozóknak.

Szóval nem áll távol tőlem sem, hogy kézbe vegyem a csavarkulcsot, és amit otthon meg lehet csinálni, azzal nem szaladok szerelőhöz. Az újabb autók persze egyre bonyolultabbak, a gyártók is szándékosan úgy rakják őket össze, hogy ma már egy sima izzócsere se legyen egyszerű, el kelljen vinni mindenért a szervizbe a család igavonóját. Így szűkülnek az otthoni barkácsolás lehetőségei, és járunk egyre gyakrabban a szervizbe. Korosodó táltosunk meg gondoskodik róla, hogy megkapjuk a törzsvásárlói kedvezményt, és tegezőviszonyban legyünk a munkafelvételen dolgozó ügyintézőkkel.

Szépkorú Skodánk sem engedi, hogy a márkaszervizben elfelejtsék az arcomat, amilyen sárga hibajelző lámpa van rajta, az már szinte mind égett az elmúlt két-három évben, egyértelműen jelezve, hogy az amortizáció vasfoga nem pihen. Apasztja is a gép a családi kasszát rendesen, lassan kijönne a ráköltött pénzből egy másik használt autó. És akkor az vinné a pénzt, a kör bezárult. Marad a cseh, amíg gurul, és még elfogadható áron buherálható. Leginkább utángyártott alkatrészekkel, hogy ne kerüljön többe a javíttatás, mint amennyit maga az autó ér. Ismerős?

Kedvencem a sárga, motorhibát jelző indikátor. Azért nagyon jó, mert – mint kiderült – többféle hibát jelezhet! Ezért aztán tág tere van a találgatásnak a szakemberek részéről, hogy vajon mi romolhatott el? Ki is cseréltek már szinte mindent a gyertyáktól a lambdaszondán át a katalizátorig. Én rendre fizettem, mint a katonatiszt. Aztán az a fránya lámpa csak kigyullad újra és újra. Irány a szerviz, rákapcsolják a diagnosztikai műszert, nem egyértelmű. Nézegetik, tippelnek, kicserélnek, fizetek. Néhány hónap múlva újrakezdjük. Az autó „fiatalodik” az új alkatrészekkel, de a sárga lámpa még mindig ég. Tavaly év végén is világítani kezdett, mentünk kézen fogva a kedvenc szervizünkbe. Műszer, diagnosztika, hát… talán ez vagy az a hiba, a kód nem egyértelmű. Megy az autó? Megy. Szétszedjük? Ne! Jó, akkor kiütjük a kódot, hogy ne világítson a lámpa. Oké! Tizenötezer.

Idén márciusban, a motorhibát jelző sárgaság eljött a tavasszal együtt. Szerviz, diagnosztika, „nem tudjuk, mi a hiba”, megy, igen, szétszedjük, ne, mennyi lesz? Harmincezer! Nincs fél éve, hogy a fele volt. Igen, de infláció, energiaárak…
Értem én, no de ebben a fél évben pont nem mentek feljebb az energiaárak. Úgy tűnik a szervizben is eltolják az árakat a falig, sőt, már a falat is. Az ember fizet, mit tehetne, de csak felvetődik már egy ilyen kerek összegnél, hogy mit is kapunk cserébe? Azt, hogy „nem tudjuk, mi a hiba”, kiütjük a kódot, nem szerelünk semmit, és ennyi. Harmincezerért?! Márkus László kabaréja jut erről eszembe, hogy mi kerül ezen a fotelon 7200 forintba? Talán hiba van a kréta körül. És a jelző újra ég.