Ugrás a tartalomra

Már a falra is mászhatnak a diákok a Gyarmatiban

Bacsó István
Utoljára módosítva
2025. február 10. hétfő 16:11
A pályázaton nyert pénzből megvalósult fejlesztéshez, amely a tornateremben található, azon a lépcsősoron lehet eljutni, amelyre a közelmúltban különböző motivációs üzenetek kerültek fel.
A három új fejlesztés egyike a mászófal a tornateremben, ami nagyon tetszik a nebulóknak. Fotó: Osztie Tibor

A miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskolában sem tétlenkednek, ahol csak lehet, elindulnak pályázatokon, hogy forrásokat nyerjenek olykor nagyobb, máskor kisebb fejlesztésekhez. Ez ebben a tanévben sincs másképp, az elmúlt időszakban három újdonsággal is bővíteni tudták az iskolát. 

Mászófal, fejlesztő társasjáték és motivációs lépcső

Az új tanév első felében a gyerekeket több újdonság is várta, ezekről Kegyes Jenő a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola igazgatója adott tájékoztatást. Elmondta, a legutóbbi fejlesztésük egy mászófal, amelyet a tornacsarnokban építettek fel. A mászófalra valót több pedagógusuk összefogásával a Millió lépés az iskoládért pályázaton szerezték meg, ami egymillió forint volt. Ebből tudták megcsinálni a jelenleg üzemelő mászófalat. Az igazgató azonban elárulta, ez csak a kezdet, miután a pályázatot lezárják, és a kiíró átvette a kész munkát, szándékukban áll azt majd folytatni és még több elemmel bővíteni a falat. 

– A másik egy motivációs lépcső, amelyet részben alapítványi támogatásból, részben az iskolai Szülői Szervezet elnökének Szákné Hevesi Edinának és férjének Szák Andrásnak a támogatásával valósítottunk meg. A lépcsőkön szereplő feliratok reményeink szerint erősítik a tanulóink motivációját, a tanulás és a sport területén, és hogy egészséges lelkű gyermekek legyenek – fogalmazott az igazgató. 

Megtudtuk, egy másik pályázaton – amely a „Csavarbarátok a gyermekekért 2024” elnevezéssel futott – is sikeresen vett részt az iskola. Az ott elnyert összegből a tanulók logikus gondolkodását fejlesztő társasjátékokat vásároltak. A játékokat a tanórába beépítve máris használják az alsó tagozatos diákok, amely többek között az önálló tanulást is fejleszti. 

„Büszkék vagyunk rád! Küzdj az álmodért!” és hasonló pozitív, motivációs üzenetekkel találkoznak a tanulók minden szünetben az aulába vezető lépcsőkön. Ezek a matricák néhány hete készültek el, azzal a céllal, hogy a diákokat bíztassa, ösztönözze, és a tanórákon kívül is pozitív megerősítést adjon nekik. 

Kegyes Jenő a közeljövőről is beszélt. A következő időszak sem lesz eseménytelen az iskola életében. A farsang mellett komoly sporteseményekre is készülnek. 

– Nagyon készülünk jelenleg február 27-re, akkor lesz a Sportiskolák Országos Szövetsége által rendezett SIOSZ Gála 2025 című rendezvény. Az iskolánk is benne van az elnökségben. Idén kiemelkedő esemény lesz az, hogy az egyik testnevelő tanárunk Gecsei László, aki dzsudó edző is, a gálán díjazásban részesül majd az országos eredményeiért. Ugyanitt Mahalov Kirill tanulónk is elismerésben részesül az országos úszóversenyeken elért eredményeiért. Mindeközben pedig az iskola grundbirkózói a diákolimpiára készülnek – vázolta fel az igazgató.

Büszkén említette, hogy a diáksport tavalyi összesítésében a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola a hatodik helyen végzett a sportiskolák között, ami azért is jelentős eredmény, mert nem számítanak nagy iskolának. Kétszer-háromszor nagyobb tanulólétszámú sportiskolákat is maguk mögé tudtak utasítani.

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!