Ugrás a tartalomra

Még időben, 3D-ben és nemzetközi térben –„okosan” lép szintet a Pannon-tenger Múzeum

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. május 25. csütörtök 18:47
Május 31-én zárul a Herman Ottó Múzeum 2019-ben indult interregionális pályázata, a Smart Museum projekt. Az intézmény kétnapos konferencián mutatja be nemzetközi partnereinek a rövidesen a széles nyilvánosság elé tárt fejlesztéseit – elsőként azonban a sajtónak számoltak be az újdonságokról.
Fotók: Juhász Ákos

A szlovák és magyar partnerekkel, illetve ukrán vezetőpartner irányítása alatt megvalósított fejlesztések tekintélyes ráfordítással, egészen pontosan 112.345 euróval újították meg a Pannon-tenger Múzeum élménykínálatát. Ám nem csupán a miskolciak nyertek el komoly összeget: a Munkácsi várén és Füzéri várkapitányságén kívül az iglói Szepességi Múzeum, a tőketerebesi Dél-Zempléni Múzeum és Kulturális Központ, illetve a nagymihályi Zempléni Múzeum szakemberei is azért érkeztek a mostani eseményre, hogy a csütörtökön és pénteken tartott szakmai egyeztetésen a borsodiak ismertessék velük mindazon „okos” megoldásaikat, melyeket júniusban több lépcsőben bocsátanak majd a nagyérdemű elé.

Az eseményt megnyitó sajtótájékoztatón Vassné Dobák Leonóra, a múzeum Marketing és Kommunikációs Osztály osztályvezetője, valamint Fehér Béla, az intézmény Természettudományi Osztályának osztályvezetője mellett Szolyák Péter múzeumigazgató mindenekelőtt köszönetét fejezte ki az együttműködő partnereknek, különösképpen a háborúval sújtott országból érkező kárpátaljaiaknak.

Utóbbi egyúttal hangsúlyozta a kooperációra szinte bizonyos, hogy folytatás vár, ugyanis a felek a konferencia második napján együttműködési memorandumot írnak alá azt követően, hogy a vendégek ízelítőt szereztek a helyiek múzeumpedagógiai programjából és az intézmény Tímármalom utcai raktárbázisából – nem leragadva az apropót szolgáltató projekt biztosította attrakcióknál, melyekből egyébiránt alaposan bővelkedik a létesítmény. 

Merthogy Szolyák Péter ezt követően arról számolt be, hogy a Pannon-tenger Múzeum honlapja hamarosan merőben új arculatot és szerkezetet nyer. Ezenfelül eddig soha nem tapasztalt látogatói élményt látszik garantálni az a „visual guide” alkalmazás is, amihez harminc intézményi tablet és hatvan QR-kóddal ellátott információs pont kapcsolódhat az egészen közeli jövőben. 

A múzeumigazgató kifejtette: miután a kiállítások egy részét idővel kötelezően meg kell majd újítaniuk, így lényegi szempontként fogalmazódott meg a fejlesztések átgondolásakor, hogy a Pannon-tenger Múzeum jelenlegi állapotát megörökítsék. Ennek révén a 2013 óta látogatható Őserdei ösvényeken és a Kárpátok ásványai elnevezésű tárlatot, valamint a 2019-ben felállított Dinók Földjén nevet viselő látványosságot 3D-ben, voltaképp teljes valójában tudja majd az utókor körbebarangolni.

Hovatovább, ugyancsak június elsejétől tekinthetjük meg online és mégis teljes térbeli mivoltukban a Pannon-tenger Múzeum legnevezetesebb műtárgyait és fosszíliáit is. A projekt keretében tudniillik megszülethet az az Európai Unióban már 2007-től bevett CBC webart platfrom is, mely a külföldi együttműködő intézmények anyagait, tartalmait, ismereteit és a későbbiekben fejlesztéseit – mintegy „mézesmadzagként” – az elkövetkező öt esztendőben magyarul, szlovákul, ukránul és angolul is elérhetővé teszi majd az érdeklődő tekintetek számára. 

A Görgey Artúr utcai főépületben köszöntőt mondó polgármester a Herman Ottó Múzeum szerepét a városlakók és az ide látogatók hasznos időtöltésében kitüntetettnek tartja. Veres Pál üdvözölte az intézmény „smart” megoldások irányába tett lépéseit, hasznosnak véli az ehhez hasonló tapasztalatcseréket, melyek mindannyiunk múzeumi élményét tehetik az eddiginél is tartalmasabbá. Külön örömmel fogadta a határokon átnyúló kezdeményezést, ugyanis – mint fogalmazott Veres Pál – a közös történelmi múlttal és hagyományokkal rendelkező szereplők együttműködése még hosszú ideig meghatározó lehet a térségben.

A Miskolc Televíziónak is nyilatkozó városvezető emlékeztetett, a konferencia megnyitását megelőzően a városi közgyűlésben is hangot adott azon álláspontjának, mekkora jelentőséggel bírnak kulturális intézményeink és rendezvényeink Miskolc életében és annak fejlődésében.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!