Megsemmisítették a választási iratokat
A polgármesteri hivatal épületében egymásra pakolva sorakoztak a dobozok, melyekben a sok százezer dokumentumot őrizték a választások óta. Három hónapon keresztül egészen a mai napig senki sem léphetett a terembe. Ezt még a rendőrség is ellenőrizte.
– Így kell őket tárolni, teljes körűen meg kell őket őrizni. Hiszen hogyha kilencven napon belül jogorvoslat vagy bármely más olyan esemény történik, ami miatt elő kell venni ezeket az iratokat, akkor hiteles módon kell bizonyítanunk, hogy azokat nem változtatták meg az elmúlt időszakban – taglalta a város jegyzője a Miskolc Televízió stábjának hétfő reggel.
Ignácz Dávid érdeklődésünkre kifejtette: a törvény szerint ezen a napon kellett megsemmisíteni a bennük található iratokat. Egészen pontosan az előírás szerint a választás után kilencven nappal, az első munkanapon.
A dokumentumokat autóval szállították át a Petőfi utcára, ahol a régi házasságkötő terem található. Az elmúlt választások során mindig itt semmisítették meg a dokumentumokat.
– Ez rengeteg mennyiséget jelent: a százhuszonkilenc szavazókörben szereplő összes szavazólapot, borítékot, névjegyzéket és ajánlóíveket – vázolta a hivatal vezetője, hozzátéve: utóbbiból hónapokkal ezelőtt a Nemzeti Választási Iroda megbízásából az állami nyomda nagyjából hét raklapot hozott Miskolcra.
A megsemmisítő gép egész nap dolgozott. Az önkormányzatok arról, milyen módon semmisítik meg a papírokat, szabadon dönthettek. A lényeg, hogy azok a végén helyreállíthatatlanok legyenek. Egyedül a szavazás végeredményét megállapító jegyzőkönyveket nem darálták le. Ezeknek az első példányai Miskolcon maradnak, a második példányokat pedig a levéltár őrzi meg.