Ugrás a tartalomra

Miskolc zöld kincsei: a Bárczay-kastély parkja több matuzsálemmel

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. június 03. péntek 09:57
A Hejőcsabán található kastély önmagában különleges, azonban a hozzá tartozó park saját jogon is kiemelkedő. Egyebek mellett három nagyméretű kocsányos tölgy, egy óriási vadgesztenye, illetve egy idős mezei juhar áll itt. Mindegyikük közel 200 éves.

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjaként is ismert terület 1985 óta élvez védettségi státuszt. Maga a kastély – a kastelyok.com leírása szerint – „barokk eredetű, a XVIII. század második felében épült, 1820 körül klasszicizáló stílusban átépítették. Mai eklektikus alakját a XIX. század második felében nyerte el”. Egyes információk szerint ez az 1870-es években történt meg.

Fotók: Juhász Ákos

A hozzá tartozó parkról Czifrusz Natália városi főkertész elmondta, hogy a feltételezések szerint azt úgy alakították ki az akkori tulajdonosok, hogy néhány már álló idősebb fát megtartottak. Ennek köszönhető, hogy közel 200 éves matuzsálemek is állnak a területen.

„A mezei juhar kicsit érdekesebb, ő maradvány lehet. Annak ellenére, hogy kisebb a többieknél, idősebb lehet náluk” – fűzte hozzá a főkertész. Emellett kiemelte még a kerítés mentén húzódó krisztustövist.

Czifrusz Natália városi főkertész

Arra vonatkozóan nincsenek hivatalos információk, hogy az évek alatt milyen változások álltak be a park növényállományában. A főkertész felidézte, hogy sokáig a terület zárva volt, a parkot pedig elhanyagolták. „2006-ban úgy készült szakmai kezelési terv, hogy a szakemberek nem tudtak bejutni!” – fűzte hozzá.

A Gárdonyi Géza Művelődési Ház honlapja azt írja, hogy az épületet 2007-ben újították fel, ekkor kezdte meg működését a művelődési ház. Ezt megelőzően azonban 17 éven át zárva tartott.

„Ekkor megindult az intenzív gondozás. A kezdetekben ez abból állt, hogy az időközben kinőtt sarjakat és az elburjánzott növényzetet igyekeztek visszaszorítani. Ennek köszönhető, hogy az épület előtti rész abszolút használható és kellemes terület” – idézte fel, majd hozzátette: a nyitvatartási időben bárki kiélvezheti annak esztétikai és dendrológiai szépségeit.

A parkot az teszi különlegessé, hogy családi házas övezetbe illeszkedve idős matuzsálem fapéldányokat csodálhatnak meg az ide látogatók – zárult Czifrusz Natália ajánlása.

Még 2009-ben, a Zöld Akció Egyesület munkájának köszönhetően megjelent a Miskolc város helyi jelentőségű védett és védendő természeti értékei című kiadvány, ami a megyeszékhely néhány természeti csodáját listázza. Igyekszünk ezek közül minél többet bemutatni, hogy aki kedvet érez rá, megismerhesse, esetleg meglátogathassa őket, mielőtt még késő lenne.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!