Ugrás a tartalomra

Nem csak színész, példakép is: az MMA elismerő oklevéllel jutalmazta Szegedi Dezső munkásságát

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. december 02. hétfő 12:20
A Makovecz utcai esten, akadémikusok jelenlétében adták át a Színházművészeti Tagozat elismerő okleveleit.
A képet Szegedi Dezső osztotta meg Facebook-oldalán

A Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagoztának elismerő okleveleit az Akadémiai Szalonban adták át. Az est háziasszonya Juhász Judit volt, és közreműködött Kovács Botond zongoraművész is.

A Miskolci Nemzeti Színház nyugdíjas színészének, Szegedi Dezsőnek a főbb szerepeit Pregitzer Fruzsina idézte fel a november 20-i gálán. Mint elmondta, Shylock, Sganarelle, Polonius, Tevje, Falstaff, Zorba felejthetetlen megformálása mellett Szegedi Dezső, akinek élete a roma mélyszegénységből indult, számos közönségtalálkozót, motivációs beszélgetést szervez. Ezeken az alkalmakon osztja meg tapasztalatát, és ad példát sokaknak, amellyel

„segíthet gazdagabb, teljesebb életet élni, és alkotni"

- szólt a méltatás. A díjazottak az oklevelek mellett egyébként Kósa Klára keramikusművész, az MMA rendes tagja egyedi alkotását is átvehették.

Az idei díjazottak listáját ITT olvashatják.

Címlapké: Fotó: Nyirő Simon / MMA

 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!