Nézőpont: Az Út(r)istenit!
Régóta aggodalommal figyelem a bükki hegyi utakat kerékpározás közben. Persze, nehéz ezek állapotát nem így nézni azoknak, akik rendszeresen használják azokat túrázás, kirándulás vagy például sportolás miatt, mert a lerohadás látványos. Igaz ez az erdészetek és a Közút által fenntartott utak egy jelentős részére is. Ezek ugyanis a hagyományos erdészeti funkció mellett turisztikai és rekreációs szerepet is betöltenek, sőt néha bizonyos települések lakói ezeken át érik el leggyorsabban otthonaikat.
Hosszú ideje mondogatom: addig senki nem fogja ezeknek a pusztulását komolyan venni, amíg valaki a közúti közlekedés résztvevőjeként meg nem hal ezeken a szakaszokon. Afelől pedig nincs kétségem, hogy gyakran sérülnek meg rajtuk emberek. Elsősorban bringások. Nos, jelentem, a hét elején velem történt meg. Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között. Igen, azon a gyalázatos állapotún, aminek a bükkszentkereszti végén hatalmas tábla figyelmeztet, szövege alapján gyakorlatilag csak saját felelősségre ajánlják bárkinek.
Szóval hétfőn délután én sérültem meg az út Bükkszentlászlóhoz közelebb eső végén. Éppen egy kátyút kerültem, mikor egy aszfaltdombra (közutas szakszóval: kátyújavításra) futottam, ami mögött – nem hiszik el – újabb kátyú volt. Ez a kis kettős olyat dobott a bringán, hogy korrigálás közben a szemközti sávba repültem át, ahol a kanyarban épp ekkor tűnt fel egy Volkswagen. Mindketten reagáltunk, így nem a legrosszabb történt meg, a kocsiban és a bringában is anyagi kár keletkezett, na meg a lábam vágtam el több helyen (itt jegyzem meg, ha nincs sisakom, ezeket a sorokat már nem írom le. Ha kerékpárra ülnek, használjanak sisakot!).
Ne is mondják, tudom a folytatást: a tábla kint volt, az útfenntartó (aki amúgy a Magyar Közút) mossa a kezeit, én vehetek új első kereket, a srác lámpát, így jártunk. Pedig milyen jó lenne, ha nem! Milyen jó lenne, ha nem lennénk következmények nélküli ország, és az első ilyen eset után új aszfaltszőnyeget húztak volna erre az útra (is).
Ott, a helyszínen még nem is gondoltam arra, hogy írok erről jegyzetet, de otthon, miközben egyik bokámról a rászáradt vért, a másikról a láncolajat mosogattam, haragra gerjedtem. Mert én értem, hogy ezek alacsonyrendű erdei utak, de könyörgöm! Ez, ahol az én esetem történt, például egy hegyi falut köt össze a vármegyeszékhellyel. Települést, ahol emberek élnek, ami turisztikailag is jelentős. Igen, kerékpáros turizmusban is.
És azt is értem, hogy a KamAZ, a KrAZ, meg az erdészek 4X4-ese elmegy ezeken a minősíthetetlen utakon is, de a helyben lakó, a turista nem, vagy csak nehezen. És az a kerékpáros sem, aki mondjuk a Dunántúlról jön ide bringázni (mint ahogy én meg a Dunántúlra szoktam menni, ahol képzeljék: nincsenek ilyen utak! Sem közutasok, sem erdészetiek).
Ha ez sokáig így marad, higgyék el, valaki előbb-utóbb meg fog halni az egyik ilyen úton. Márpedig szerintem aránytalanul drága lenne egy emberi élet ahhoz, hogy az illetékesek végre észbe kapjanak.
