Ugrás a tartalomra

Szolidaritási nyilatkozattal tiltakozik a státusztörvény ellen a Velünk a Város frakció 

Cziffra Andrea
Utoljára módosítva
2023. május 24. szerda 13:15
A városvezető frakció bízik benne, hogy az ország több más települése is csatlakozik kezdeményezésükhöz, és az önkormányzati képviselők összefogva, együttműködve tiltakozhatnak a kormány intézkedései ellen.
Fotók: Juhász Ákos

A Velünk a Város Frakció szolidaritási nyilatkozat elfogadását javasolja az önkormányzat közgyűlésének május 25-ei ülésén. A nyilatkozattal a pedagógusokkal és diákokkal való szolidaritásuk kifejezése mellett felhívják a figyelmet az oktatás valós problémáira, és olyan kormányzati intézkedéseket szorgalmaznak, amelyek figyelembe veszik a köznevelési rendszer kulcsszereplőinek jogos meglátásait, javaslatait és érdekeit. Az erről szóló sürgősségi indítványt szerdán reggel nyújtották be a frakció tagjai. A témában Simon Gábor, Varga Andrea, Bartha György és Révész Péter tartott sajtótájékoztatót a Városházán.  
 
- Az egyik legfontosabb társadalmi kérdés a gyermekeink, unokáink jövője, a magyar oktatás ügye. Évek óta látjuk, hogy a szakmában dolgozó pedagógusok tiltakoznak. Ebben Miskolc élen járó, hiszen városunkból indult el a kockásinges mozgalom, amely országossá terebélyesedett. Azonban ez a figyelemfelhívás nem volt elegendő a kormány számára, hiszen az elmúlt években a baj nemhogy kisebb, hanem egyre nagyobb lett. Mi is azt kérdezzük, hogy ki fog így holnap tanítani, ki fogja tanítani a miskolci gyerekeket? – fogalmazott Simon Gábor. Mint a Velünk a Város frakció elnöke ismertette, csak a miskolci tankerületből 161 pedagógus távozott 2021-ben és 2022-ben, a státusztörvény elfogadása esetén pedig országosan 4000 pedagógus tervezi elhagyni a pályát.  
 
- Az oktatás helyzete olyan közügy, amely kapcsán Miskolc közgyűlése sem hallgathat, és véleményt kell formálnia. Ezért frakciónk azt kezdeményezte, hogy a májusi ülésen a város közgyűlése egy nyilatkozatot fogadjon el, amelyben szolidaritásunkat fejezzük ki a pedagógusokkal. Azt követeljük a kormánytól, hogy a pedagógusok szabadon, legjobb szakmai tudásuk és meggyőződésük szerint taníthassanak. A nyilatkozattal a diákokkal is szolidárisak vagyunk. A nyugodt és békés oktatás feltételeit a diákok számára is biztosítania kell a kormánynak. Nem könnygázzal és nem gumibottal kell ezeket az eszközöket kikényszeríteni, hanem egy normális oktatási rendszerrel – jelentette ki Simon Gábor. – A nyilatkozatot a frakció minden tagja aláírta. Azt várjuk a közgyűlésben helyet foglaló képviselőtársaktól, hogy pártállástól függetlenül támogassák ezt a nyilatkozatot, hiszen mindenki látja, hogy az országban az oktatás területén óriási problémák vannak – hangsúlyozta. 

Az oktatási rendszernek – ezen belül az óvodai ellátórendszernek - rendkívül komoly humánerőforrás problémát kell kezelnie. Egyebek mellett ez is az egyik oka volt annak, hogy a Miskolcon önkormányzati fenntartásban működő 32 tagóvodát egy nagy integrált intézménybe szervezték át – erről már Varga Andrea beszélt. Mint Miskolc alpolgármestere ismertette, az elkövetkező öt évben az óvodapedagógusok egyharmada nyugdíjba vonul, a pályakezdők száma pedig elenyészően kevés.  
 
- Ez is rámutat arra, hogy milyen óriási gondok vannak mind pályaválasztásban, mind a pedagógusképzésben. Szülőként mindannyian tudjuk, hogy egy gyermek életében óriási jelentősége van az első éveknek. Kiemelt szerepe van mind a bölcsődei, mind az óvodai ellátásnak. Óvodapedagógusok hiányában azonban nem fogja tudni biztosítani a rendszer a megfelelő feltételeket a gyermekek neveléséhez. További súlyos tényezőt jelent az a státusztörvény, amelynek a lebegtetésével az óvodapedagógusok mentális állapota is rendkívül nehézzé teszi a gyerekek ellátását. Nem lehet létbizonytalanságban élve gyerekeket gondozni, nevelni, ápolni és fejleszteni. Kérem mindazokat, akiknek hatása lehet arra, hogy ez a törvény ne szülessen meg, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket! Kérem, hogy aki teheti, támogassa a kezdeményezésünket, és vívjuk ki együtt, közösen, hogy az oktatásban dolgozók megkapják a megfelelő elismertségüket! – hangsúlyozta az alpolgármester.  
 
Révész Péter elmondta, a pedagógusok nincsenek megbecsülve, az életpályamodell nem az, amit ők megérdemelnek, a gyermekek pedig nem a tehetségüknek megfelelő oktatásban részesülnek.  
- A magyar oktatásnak jelentős lemaradása van a skandináv oktatási rendszerekhez képest. Ezt orvosolnunk kell annak érdekében, hogy gyermekeink a jövőben szervezettebben és szélesebb látókörben tanulhassanak. A jövőnk záloga az egészség, az oktatás és a környezetvédelem – jelentette ki.  

Bartha György a státusztörvény bevezetése ellen tiltakozó diákokkal szemben tanúsított rendőri túlkapásokra hívta fel a figyelmet. 
 
- Tiltakoznunk kell a hatalom túlzott reakciója ellen, amit elkövettek a tanárok és a diákok ellen – jelentette ki a Velünk a Város önkormányzati képviselője, majd egy papírrepülőt eldobva emlékeztetett arra, hogy a rendőrség által veszélyesnek titulált papírrepülők miatt oszlatták könnygázzal és gumibottal a tiltakozó diákokból álló tömeget a demonstrációk során. - A hatalom és a Fidesz megint farizeus. Amikor ők bontottak kordont, akkor minden rendben volt. Amikor ők állítják a kordon, és mások szeretnék megszüntetni, akkor csürhét kiáltanak. A pedagógusok megérdemlik a valós megbecsülést és a valós életpályamodellt. Bízom benne, hogy sikerül elérni, ha kell, akkor akár tiltakozással – hangsúlyozta Bartha György.  
 
Simon Gábor végezetül hozzátette, bíznak benne, hogy ha a város közgyűlése elfogadja a szolidaritási nyilatkozatot, az ország számos más települése is csatlakozik majd kezdeményezésükhöz, és az önkormányzati képviselők összefogva, együttműködve tiltakozhatnak a kormány intézkedései ellen. 
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!