Továbbra is trendi könyvet ajándékozni - mutatjuk, mik voltak a legkelendőbb címek a karácsonyi időszakban
Időről időre felmerül, hogy a könyv és a könyvkiadás lassanként csak egy emlékké válik a múltból. Egy filmes utalással élve „a könyv olyan, mint az internet- csak fából. Az ünnepi időszak viszont minden évben rácáfol a fenti állításra. A könyv és a könyvkiadás köszöni szépen él és virul, sőt az utóbbi időkben ismét reneszánszát éli – így látja legalábbis Kondás Vilmos a Géniusz Könyváruház tulajdonosa.
- Szerencsére a fiatalabb generáció körében is egyre népesebbek azok tábora, akik szerint az olvasás trendi. Ez azonban nem a klasszikus írók és köteteik újbóli felfedezését jelenti, sokkal inkább a speciálisan ennek a generációnak szóló, modern és kortárs irodalmat – mondta Kondás Vilmos, aki szerint nem szabad elégedetlennek lenni, hiszen ami ma még kortárs, azokból, a legértékesebb tartalommal bíró kiadványok néhány éven-évtizeden belül a mai régi nagy elődökhöz hasonlóan klasszikussá fognak válni.
A hölgyek elidőznek
- A generációs különbségek tükröződtek a vásárlási szokások terén is. Míg az idősebb korosztálybeliek jellemzően könyvekkel lepték meg a családtagjaikat, a fiatalabb generáció inkább egy fajta kiegészítő ajándékként tekintett a papír alapú olvasnivalóra. Ebből is következik, hogy – általánosságban – az idősebb korosztály vesz könyvet nagyobb értékben. Illetve azt tapasztaljuk, hogy a hölgyek erősen felül reprezentáltak a vásárlók körében.
Mindez nem jelenti, hogy az urak kevesebbet olvasnának, csak ők általában sokszor célirányosabban vásárolnak. Ezzel szemben a gyengébbik nem képviselői sokkal szívesebben időznek el a könyveket böngészve, lapozgatva, ezért talán könnyebben el is csábulnak, ha számukra érdekes kötet találnak – árulta el Kondás Vilmos, aki arról is beszélt, hogy az árkötöttségi törvény sem kötötte gúzsba a könyvbarátokat.
Új időszámítás
Hasonlóan a külföldön már évek óta bevált szabályozáshoz, az október 1. után megjelenő könyveket a megjelenéstől számított egy évig maximum tíz százalékos kedvezménnyel lehet forgalmazni. Ez a kiadókra és a kereskedőkre egyaránt vonatkozik.
Ez annak a korábbi években tapasztalt – Kondás Vilmos szerint hosszú távon káros – trendnek vetett végett, hogy a kiadók bizonyos köteteket már a megjelenés időpontjában nagyobb kedvezménnyel kínálták, mint amilyennel a könyvkereskedőnek egyáltalán lehetősége volt.
- Egy rendkívül friss szabályozásról van szó, ami épp az ünnepi időszak előtt lépett életbe, mikor a vásárlók talán kicsit kevésbé nézik az árcédulát. Ahhoz, hogy megítéljük, maga a törvény eredményez-e érdemi változást akár pozitív, akár negatív irányba, legalább fél, de akár egy év is szükséges lehet – véli a könyvkereskedő.
Keretbe:
A Géniusz Könyváruház 2024-es eladási toplistája:
Bózsó Gyula: Miskolc - Város a Bükk ölében
Bán Mór & Karády Anna: Lillafüredi karácsony
Reiman Zoltán: Újabb 100 történelmi érdekesség
Csontos László: Élet a határon - Tornaszentjakab
Náray Tamás: Apám szerint
Palotás Petra: Kékestető
Grecsó Krisztián: Apám üzent
Edith Eva Eger: Balerina
Fábian Janka: Monarchia szerelmesei ehelyett
Nyáry Krisztián: Itt kávéztak ők - Írók, művészek és kávéházaik