Közeleg a középiskolai központi felvételi
Mint ismert, idén 543 középiskola (az érintett intézmények 48 százaléka) írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló úgy tervezi, hogy ezek valamelyikébe jelentkezik, a későbbi sikeres felvételi érdekében mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.
Az MTI, az oktatas.hu és az eduline.hu portálok közleményei és beszámolói alapján a lentiekben összeszedtük, mik a legfontosabb dátumok és tudnivalók a témában:
A folyamat egyik első lépéseként október végéig az általános iskolák megtartották felvételi tájékoztatóikat a szülőknek és a diákoknak. Majd november közepéig az Oktatási Hivatal közzétette a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, valamint a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbelit szervező intézmények jegyzékét.
A középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2025/2026-os tanévben. Megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük.
Felvételi tájékoztatóikban többek között meghatározták a tanulmányi területeiket és közzétették a felvételi eljárásuk módját; hogy kérik-e például a központi felvételi megírását és tartanak-e szóbeli felvételi vizsgát is, vagy csak az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján döntik el, hogy kiket vesznek fel.
A jelentkezést december 2-áig abba a középiskolába kellett benyújtani, amelyikben a tanuló a vizsgát meg kívánja írni. A központi írásbeli vizsgát az ország bármelyik vizsgát szervező intézményében megírhatják, nem feltétlen kell abban az iskolában, ahová be szeretnének kerülni.
Január 18-án írják tehát a központi írásbeli vizsgát a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a kilencedik osztályba és az Arany János Programba jelentkezők – utóbbira január 17-ig lehet még jelentkezni. Azok, akik valamilyen alapos indok miatt lemaradtak a központi felvételi vizsga időpontjáról, azok január 28-án 14 órától pótolhatnak.
Február 7-én értesítenek mindenkit az Oktatási Hivatal által meghatározott módon a központi írásbeli vizsga eredményeiről, ezzel együtt pedig az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a pályázatuk eredményét.
Február 20-áig továbbítják az általános iskolák a diákok tanulói és jelentkezési lapjait. Ekkor történik meg a hivatalos jelentkezés a kiválasztott középfokú iskolákba. A 6 vagy 8 osztályos gimnáziumokba jelentkezők szülei az űrlapok kitöltését és benyújtását egyénileg is intézhetik.
Március 3. és 20. között tartják a középiskolák a szóbeli felvételi vizsgáikat, amit persze nem minden iskolában kérnek. Március 25. és 27. között módosíthatóak a tanulói adatlapok az általános iskolákban. A diákok május elején kapják meg a sikeres felvételről vagy az elutasításról szóló határozatokat a kiválasztott középiskoláktól.
A központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információk elérhetők az oktatas.hu és az eduline.hu oldalon.