Közélet
Kidöntött villanyoszlop, ütközés kamionnal, zavarba hozott tréler - elképesztő felvételeket mutatunk a magyar autópályákról.
Jó hírrel indult a kedd: a többségében koreai, kisebbségében kanadai tulajdonú LG Magna úgy döntött, hogy Magyarországon, Miskolcon hozza létre első európai gyárát.
Jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
Ilyen egy hazatérés az egykori Diósgyőri Vasas Művelődési Központba!
Előző cikkünkben az élettársak vagyonközösségének megszüntetése témakörét jártuk körül. A vagyoni kérdéseken túl azonban számos egyéb kérdést is rendezni kell a felek között, ha megszakad az élettársak kapcsolata.
Civilek tartottak közéleti kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Tudomány és Technika Házában. A téma az önkormányzatiságban rejlő lehetőségek voltak.
A helyi képviselő azonnali intézkedést sürget, lakossági fórumot hívna össze, ahol a szolgáltató tájékoztathatná a szirmaiakat az áramkimaradások okairól, illetve a megoldási lehetőségekről.
Rendhagyó Szemere-emléknapot tartottak péntek délután Miskolcon, az eseményen részt vett és ünnepi beszédet mondott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is.
Karácsony közeledtével szeretnék segíteni a hátrányos helyzetű családoknak, hogy minél több asztalra kerüljön ünnepi étel, egy kis édesség, apró meglepetés.
December 1-jétől az államhoz kerül a jelentős veszteséggel működő MIVÍZ Kft. - az erről szóló előterjesztést a csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlésen szavazták meg a városatyák. A cégnél javuló közszolgáltatást, korszerűsítéseket és a fizetések emelését várják. A Velünk a Város frakcióvezetője azt mondta, a miskolciak érdeke azt kívánta, hogy ezt a felelős döntést meghozza a grémium.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!