Ugrás a tartalomra

Átadták a Miskolci Egyetemi Teniszcsarnokot

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. július 05. péntek 18:45
A hozzá kapcsolódó sportlétesítményekkel együtt, amelyek a jövő pénteken kezdődő Európai Egyetemi Játékokon máris fontos versenyhelyszínekké válnak.
Átadták az új teniszcsarnokot az egyetemen, amely egyik fontos helyszíne lesz a jövő héten kezdődő Európai Egyetemi Játékoknak. Fotó: Mocsári László

Nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas teniszcsarnokot avattak a Miskolci Egyetemen pénteken. A város sportéletét is gazdagító komplexum és a hozzá kapcsolódó további sport célú fejlesztések főpróbája a július 12-én kezdődő Európai Egyetemi Játékok keretében megrendezett tenisz bajnokság lesz.

Ahogyan azt már korábban beharangoztuk, a Miskolci Egyetem a Debreceni Egyetemmel közösen rendezi a 2024-es Európai Egyetemi Játékokat. A nagyszabású nemzetközi eseményre készülve átfogó fejlesztések valósultak meg az Egyetemvárosban. A 2023 őszén kezdődött beruházássorozat keretében a korábban már felújított Egyetemi Körcsarnok szomszédságában épült meg a nemzetközi teniszsport igényeinek megfelelő sportközpont és teljes mértékben megújult a mellette álló klubház. 

Még több fotóért kattints a képre!

Az ünnepélyes megnyitón elhangzott, az új, háromezer négyzetméteres teniszcsarnokban négy fedett, a legkorszerűbb kemény borítással ellátott teniszpályát és két fallabdapályát alakítottak ki. Megépült további négy szabadtéri, villanyvilágítással ellátott, kemény borítású teniszpálya, és felújították a szintén négy meglévő salakos teniszpályáját is. 
A teniszcsarnok megépítésén túl az egyetemi sporttelepen kialakítottak egy négy pályás strandröplabda centrumot is kiszolgáló létesítményekkel és világítással, amelyet a Strandröplabda MEFOB keretében már felavattak, és ugyancsak az Európai Egyetemi Játékok egyik színhelye lesz. A beruházás teljes költsége elérte az egy milliárd forintot.

A teniszcsarnok átadásán Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora az universitas gazdag, számos sportágat felölelő, színvonalas sportéletéről, valamint arról a kontinensviadalról beszélt, amely az európai egyetemi világban még inkább láthatóbbá teszi Miskolcot. Hangsúlyozta, a Miskolci Egyetem évek óta a szellemi és fizikai építkezés állapotában van. Mára az egyetem az ország egyik legjobbja lett, és ezt nem rektori elfogultsággal mondja, hanem a különböző kimutatások, ranglisták is igazolják. Legalább három nemzetközi rangsorban is jegyzik az intézményt. 

- Ahhoz, hogy az egyetem megfeleljen a 21. századi elvárásoknak, túl az oktatási, kutatási feladatain, olyan szintű szolgáltatásokat kell kínálnia a hallgatóknak és az oktatóknak is, amelyekkel azt bizonyítjuk, hogy miközben őrizzük a tradícióinkat, ugyanakkor egy innovatív, a jelenben már a jövőről gondolkodó felsőoktatási intézmény vagyunk. Az elmúlt időszak infrastruktúrafejlesztései – a könyvtár, a kollégiumok, a sportlétesítmények és egyebek – ezt a célt szolgálták, és előttünk van még számos más beruházás. A mai teniszcsarnok avató különösen kedves számomra, mert szimbóluma annak, hogy az egyetem működésében a sport egy kiemelt stratégiai terület – ismertette a rektor. 
Megtudtuk tőle, hogy az elmúlt időszak számos beruházására eddig mintegy 20,6 milliárd forintot sikerült szerezniük, szinte teljes mértékben állami forrásból. Ennek része az a közel egy milliárd, amelyből a most átadott sportlétesítmények és kiszolgálóhelyiségek készültek el. 

Kiss János országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy első és második ránézésre is nagyon rendben van ez a teniszcsarnok. Rámutatott, hogy a legjobb tervezéshez és kivitelezéshez is forrásokra van szükség, amelyekből egy adott terv megvalósulhat. Ebben kiemelte a magyar kormány szerepét, amely teljes mellszélességgel állt a Miskolci Egyetem fejlesztése mellé, kormányzati pénzből épült ez a most átadott sportlétesítmény is. 

Rámutatott, sok szereplő jóakarata kellett ahhoz, hogy mindez felépüljön és nincs igazuk azoknak, akik a sportra költött állami forrásokat kidobott pénzeknek tartják. Gyakran puszta ideológiai alapon állva. Nekik azt üzente az országgyűlési képviselő, hogy a sporttal és a sportolókkal nem érdemes szembeszállni, mert a sport és a sportolók előbb-utóbb úgy is utat törnek maguknak. A tanulság, hogy a sport az ideológiát mindig le fogja győzni. 

- Így történt ez most is, erre példa ez a csarnok és a hozzá kapcsolódó egyéb létesítmények is. De nem csak a sport infrastruktúrák fejlesztése miatt szép ez a mai nap, hanem azért is, mert arról is beszélhetünk, hogy egy nagyon fontos sportrendezvény is kezdődik hamarosan Miskolcon, az Európai Egyetemi Játékok, amelyen ez a létesítmény is szerepet kap majd – fogalmazott a képviselő. 

Hozzátette, ez egyrészt ünnepe lesz a sportnak, másrészt egy jelentős sportmarketing esemény is, amely bemutatja az egyetemünket és a városunkat egész Európának. Mindezt úgy, hogy nem kell erre külön forrásokat elköltenünk, sőt, a pénzköltés helyett, hogy sok ezer vendéget idecsalogassunk, most ők költenek majd pénzt nálunk, abban a közel két hétben, amíg a játékok tartanak. 

Kiss János reméli, hogy nem csak most fognak idelátogatni a sportolók és szurkolóik, és pénzt hozni a helyi gazdaságba, hanem elviszik a jó hírünket is és idecsábítanak majd másokat is, illetve később maguk is visszatérnek városunkba. Biztos abban, hogy ezzel az új csarnokkal is sokat nyernek a miskolci egyetemi hallgatók és a város polgárai is, hiszen mindenki előtt nyitva állnak majd a pályák.  

A Miskolci Egyetemi Teniszcsarnokot egy bemutató páros mérkőzéssel azonnal használatba is vette az egyetem rektorhelyettese Szűcs Péter és Zákányi Balázs, az egyetem oktatója, valamint a másik térfélen Bihall Tamás, a BOKIK és egyben a MEAFC felügyelő bizottságának elnöke, az egyetemi egyesület legrégebbi igazolt versenyzője és Vucskó Sándor, a MEAFC legendás teniszedzője.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!