Történelmi pillanat az ortodox templomban
A bizánci hagyományoknak megfelelően a miskolci ortodox közösségben tiszta hétfővel, azaz két nappal a római katolikus hamvazószerda előtt kezdődött el a nagyböjt. Ezen a napon kongatták meg először déli tizenkettőkor az ortodox templom elektromos vezérlést kapott harangját, aminek stábunk szerdán lehetett fültanúja. A miskolci Szentháromság ortodox templom mintegy 400-450 millió forintos kormányzati támogatásból újul meg, amiről korábban már részletesen beszámoltunk és ez is része a felújításnak.
- A miskolci ortodox templom harangját eddig elektromosan nem, csak kézileg lehetett vezérelni. Ebből adódóan déli tizenkettőkor a mi templomunk harangja nem szólt, csak a szertartások előtt. Tudjuk, hogy a déli harangszónak nagyon erős kötődése van Magyarországhoz. Istennek hála immár minden nap megszólalhat ebben az időpontban a mi harangunk is a belvárosban – nyilatkozta kollégánknak Krank József atya, a miskolci Szentháromság ortodox templom parókusa.
A harang nagyon értékes
Hozzátette, hogy a tesztidőszak körülbelül öt napig tartott. Ez alatt azt figyelték, hogy a környező templomok harangjai mikor csendülnek fel és ehhez igazították az ortodox templomét. Az elektromos vezérlés most a szentélyből és a bejárattól is megoldható egy kapcsolóval.
- A harang adottságai tekintetében különös értéket képvisel. 1851-ben öntötték Bécsújhelyen a 448 kilogrammos harangot. Egyik oldalán a koronás kis magyar címer látható. A másikon pedig egy Istenszülő kép, a következő felirattal: „Szűz Mária Istenanya, Magyarország védőszentje.” Számomra ez nagyon érdekes. Ugyanis tudjuk, hogy akik ezt a templomot építették, nem magyar nemzetiségűek voltak, hanem görögök, makedónok és vlachok, akik Miskolcon kolóniát alapítottak. Mégis tisztában voltak vele, hogy egy olyan országba jöttek, amelyet Szent István királyunk, aki örökös nélkül halt meg, Szűz Máriának ajánlott fel – részletezte az atya.
Őszre kész lehet a templom
- Történelmi pillanatnak lehettünk fültanúi mi és a Miskolc szerte itt élők, hiszen megszólalt újra a déli harangszó a belvárosi ortodox templom tornyában. A 400-450 milliós kormányzati támogatásnak köszönhetően a templom felújítási munkálatainak a következő állomásához érkeztünk. A teljes tetőszerkezet várhatóan őszre készülhet el. Akkor tudjuk majd visszaadni a híveknek és mindenkinek, aki érdeklődik a különleges templom iránt. Emellett a szentély parkjának megújítására is szeretnénk támogatást adni – mondta Hollósy András, Miskolc alpolgármestere.
Kiemelte, hogy az ortodox templom Miskolc turizmusa szempontjából nagyon fontos. Itt található Közép-Európa legnagyobb ikonosztázionja, mintegy 16 méter és egyedülálló a belső berendezése is.
Elkezdődött a restaurálás
A parókus megosztotta, hogy a templom főhajójának a tetőszerkezete már 80 százalékban elkészült a felújításban. Viszont a templom belső hajója még föl van állványozva, ezért átmenetileg a szertartásokat a Magyar Orthodox Egyházi Múzeumban tartják. A restaurátorok munkájával folytatódik a templombelső megújítása. Hátra van még a villanyfelújítási munkáknak egy kisebb része is.
Déli haragszó: az 1456. július 22-ei nándorfehérvári diadal emléke, amikor Hunyadi János és seregei megvédelmezték hazánkat és a középkori Európát a törökök támadásától. Mintegy ötven év múlva bevezetett pápai rendelet nyomán az egész kontinensen délben megszólalnak a keresztény templomok harangjai.