Ugrás a tartalomra

Egy tánclépéssel közelebb a zágrábi Európa-bajnokság

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. március 20. hétfő 14:20
A hétvégén a fővárosban megrendezett Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén elért eredményekkel az Európa-bajnokságon való részvételt is kivívta magának a miskolci Harc- és Táncművészet Sportegyesület.
Fotók: Harc- és Táncművészet Sportegyesület

Több mint hét évvel ezelőtt alapította az egyesületet Toronya Alexandra, ő is vezeti jelenleg a közel félszáz versenyzőt foglalkoztató csapatot. Érdeklődésünkre elmondta, a fiataloknak a klasszikus balett adja meg a tánc alapjait, majd két szakágban - showtánc és gyermek fitness - készítik fel őket a megmérettetésekre.

- Már tavaly éreztem, hogy beérett a munkánk gyümölcse, hiszen egy nemzetközi versenyen minden produkciónk első helyet ért el. A csapatok erre az évre még inkább összeértek, de számban is több csoporttal és szólistával tudtunk elindulni a mostani versenyen. Rengeteget dolgoztunk, igyekeztünk 100 százalékosan felkészülni, az utolsó hetekben már hétvégente is edzettünk, vendégtanárokat is hívtunk - sorolta.

Ez a komoly befektetett munka nem volt véletlen, hiszen a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyéről kvalifikálhatták magukat a csapatok a zágrábi Európa-bajnokságra. Mint Toronya Alexandrától megtudtuk, Magyarországról a Harc- és Táncművészet Sportegyesület kijutott a rangos tornára a pontszámok és eredmények okán, most a pénzügyi feltételek megteremtésén dolgoznak, hogy minden csoporttal részt is tudjanak venni az Eb-n.

Az egyesületi vezető örömmel számolt be arról is, hogy a fitness szakággal április elején vesznek részt egy olyan versenyen, ahonnan a szeptemberi, olaszországi világjátékokra lehet kijutni.

Ritmuscsapatok Országos Táncversenye, eredmények:

Egyesületi különdíj:

Manó csoport (Unikornisok)

1. hely, Arany kártya +Különdíj:
Buzás Zsuzsanna, Drótos Flóra, Drótos Dorka, Medve Szofi, Markov Panna, Fegyverneki Lötte, Strébl Panna, Jászka Tessza

Mini csoport (Jurrasic park):

1. hely
Buzás Bíborka, Halász Zoé, Kápolnai Dóra, Horánszky Emília, Kucsera Petra, Mészáros Lilien, Mészáros Maya, Kerékgyártó Kata, Kiss Napsugár, Varga Kamilla, Varga Jázmin

Gyermek csoport (Londoni Tea party):

1. hely
Baráth Adél, Köteles Lili, Gombos Kitti, Rozmán Lia, Mészáros Réka, Szarka Édua, Fodor Mona, Matusz Petra, Fekete Kinga

Gyermek II. csoport (Hófehérke és a 7 törpe):

3. hely
Babar Nóra, Csubák Luca, Árvai Tamara, Kiss Zsófia, Dobó Lili, Erki Zsófia, Hegedűs Hanga. Edző: Gál Fruzsina

Junior csoport (Austin power):

2. hely, + Arany kártya, + különdíj
Lajos Lili Fruzsina, Koncsol Kincső, Szűk Réka, Kurucz Szofi, Nagy Estella Léna, Matusz Petra, Nagy Nóra Sára

Ifjúsági csoport (Marylin):

1. hely, + Talent Arany kártya
Kovács Alexa, Honvéd Dorina, Dobos Dalma, Bacskai Anna, Gombos Zsófia, Peiker Vanda, László Boglárka, Varga Dorka, Homa Angéla, Czirják Polett

Szólisták:

Jászka Tessza Alexa
1. hely, + Arany kártya, + Talent tehetség nagydíj

Horánszky Emília
1. hely, + különdíj

Fegyverneki Lötte
1. hely

Szarka Édua
1. hely, + Arany kártya, + különdíj

Nagy Estella Léna
1. hely, + Arany kártya

Koncsol Kincső
2. hely

Csorba Diána
1. hely, + Arany kártya.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!