Elnyert díjukat a családoknak adták a Rotarysok
Három Miskolcon működő Rotary Club, a Rotary Club Miskolci Angyalok, a Rotary Club Miskolc-Tapolca és a Rotary Club Miskolc adta át közös ajándékát a MESZEGYI Családok Átmeneti Otthonának kedden délután.
Az ünnepi eseményen elmondták, egy tavaly októberben megrendezett stroke prevenciós délelőttjükkel vettek részt az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) pályázatán, amely a közönségszavazatok alapján Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében az év nagy civil rendezvénye lett. Az ezért járó forintokból alaposan bevásároltak a MESZEGYI Családok Átmeneti Otthonának. Többek között tisztálkodási és tisztítószerek, öblítők és más hasznos dolgok kerültek a csomagokba, és még egy kis vendéglátás is belefért, pizzával, pogácsával, mandarinnal és a jó gyerekeknek – csak ilyenek vannak az otthonban - csokival.
- Az októberi rendezvény célja az volt, hogy hangsúlyozzuk a stroke betegség megelőzésének, a kialakult betegség esetén a tünetek felismerésének, illetve az ellátás mielőbbi megkezdésének fontosságát. A rendezvény sikere mellett nagyon hálásak vagyunk a közönségnek, akik szavazatukkal lehetővé tették, hogy ezt az újabb nyereményünket a nehéz sorsú családok, gyermekek megsegítésére fordíthatjuk – mondta Balogh Beáta, a Rotary Club Miskolci Angyalok soros klubelnöke. Rámutatott már hosszú története van a Rotary Clubok és a MESZEGYI együttműködésének.
- A stroke programunkért kapott nyereményt mindenképpen olyan helyen szerettük volna felhasználni, ahol nagy a szükség. Mivel mi többen az angyalok közül dolgozunk a MESZEGYI-nek is, nem volt nehéz megtalálni azt a helyet, ahol a leginkább segíteni tudunk. Még ha nem is lenne meg ez a kapcsolat, akkor is a gyerekek és a családok azok, akiket a nehéz időkben támogatnánk – hangsúlyozta Beáta.
Tari Annamária a Rotary Magyarország soros kormányzója azt emelte ki, hogy a magyar Rotary szervezetben az egészségre és a környezetre szeretnének koncentrálni, ezért szervezték meg az országban tizenhét városban, harminc klub részvételével tavaly októberben a stroke prevenciós kampányt. Miskolcon a három Rotary Club közösen rendezte ezt meg, és annyira jól sikerült, hogy a Rotary Club Miskolci Angyalok pályáztak vele az ERKE által kiírt „Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében az év nagy civil rendezvénye” díjra, amelyet a közönség szavazataival meg is nyertek.
- A miskolci rotarysok úgy gondolták, hogy ennek a legjobb helye itt lenne a Családok Átmeneti Otthonában, ahol anyáknak és a gyermekeiknek segítenek abban, hogy egy új életet tudjanak kezdeni – ismertette a kormányzó.
A megajándékozott MESZEGYI igazgatója Gúr Péter Attila örömmel vette át a csomagokat, amelyeket nyomban szét is osztottak az otthonban élő családoknak.
- Évek óta dolgozunk együtt a Rotaryval, ezért ők ismerik a nálunk folyó szakmai munkát, amely az intézményünk különböző területein zajlik. Így talán nem véletlen, hogy minket választottak. Fontosnak tartjuk a célirányos adományozást, ezért jelen esetben is egyeztettünk, mire van a leginkább szükség. Az itt élő családok szemléletét is igyekszünk formálni, amíg nálunk laknak. Ez egy átmeneti ellátást nyújtó otthon, ezalatt az időszak alatt kell elérnünk, hogy a segítségünkkel végül haza tudjanak menni, a saját otthonukban tudják nevelni a gyermekeiket – hangsúlyozta az igazgató.
Elmondta, az intézményben a gyermekek teljeskörű ellátást kapnak, de a szülők nem, nekik részt kell venniük aktívan az otthon életében, működtetésében. Segítenek például a takarításban és a főzésben. Ezért is fontos, hogy olyan eszközöket, termékeket kapjanak, amelyeket a mindennapok során fel tudnak használni.