A Fazekas 7. A-ja álmodhat magának egy osztálykirándulást
A Miskolci Szakképzési Centrum kiemelt célja, hogy folyamatos kapcsolatot tartson fenn Miskolc és térsége általános iskoláival. Ezt a kapcsolatépítést szolgálta a pályaválasztási időszakban meghirdetett izgalmas nyereményjáték is, amellyel most a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye általános iskoláiba járó 7. vagy 8. évfolyamán tanuló diákokat célozták meg a közösségimédia felületeiken.
A „Nyerj osztályodnak egy álom osztálykirándulást!” című nyereményjáték keretében a pályaválasztás előtt álló osztályok egy 500 ezer forint értékű utalványt nyerhettek, amelyet osztálykirándulásuk megvalósítására használhat fel a nyertes osztály. A játékban való részvételhez a diákoknak egy érvényes regisztráció után ki kellett tölteni egy játékos karrierkereső tesztet, amely segítséget adott számukra abban, hogy felfedezzék, milyen karrierterületek felelhetnek meg leginkább a készségeiknek és az érdeklődésüknek.
A játék január 20-án zárult és több mint kétszáz diák vett részt benne, akik közül a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. A osztálya került ki nyertesként a véletlenszerű sorsoláson. A hivatalos nyereményátadó eseményt március 4-én rendezték meg az iskola dísztermében.
A nyereményátadón Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, hogy a játékkal segíteni szerették volna a diákokat abban, hogy megtalálják az egyéniségükhöz legközelebb álló továbbtanulási területeket. Ugyanakkor törekedtek arra is, hogy ezúttal ne könyvekkel vagy elektronikai eszközökkel lepjék meg a játékban résztvevőket, hanem azzal, hogy világot lássanak és életre szóló emlékeket, élményeket gyűjtsenek egy közös osztálykiránduláson.
Az eseményen Soósné Prókai Nikolett, az iskola igazgatóhelyettese is részt vett, aki elmondta, hogy jó helyre került a nyeremény, nagy örömmel értesültek róla, hogy az iskolájuk egy osztálya lett a sorsolás nyertese.
A 7. A osztály osztályfőnöke, Fürjészné Borbély Judit buzdította diákjait a játékban való részvételre, így szinte az egész osztály benevezett. Ennek is köszönhették a szerencséjüket, mivel így növelni tudták a nyerési esélyeiket.
Elmondta, a szülőkkel közös megegyezésben jutottak arra a döntésre, hogy a nyereményt egy öt napos balatoni kirándulásra fogják felhasználni, amely során Tihanyba is ellátogatnak az osztállyal. A gyerekek már nagy izgalommal készülnek az utazásra.
A Miskolci Szakképzési Centrum a Társtransz Kft-vel együttműködve biztosítja a nyereményt a nyertes osztálynak és bíznak benne, hogy egy tartalmas, élményekkel teli osztálykirándulás megvalósításához járulhatnak hozzá a nyereményjátékkal.