Ugrás a tartalomra

Új vezetőt választott a Bükki Kör

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. március 06. csütörtök 09:06
A szervezet élén Hajdú László váltja Fekete-Angyal Enikőt.
Fekete-Angyal Enikő januártól látja el a MIDMAR vezető pozícióját. Fotó: Osztie Tibor

A Bükki Kör közgyűlése új elnök megválasztásáról döntött. A szervezet korábbi elnöke, Fekete-Angyal Enikő januártól a miskolci turizmus desztináció menedzsment feladatokat ellátó MIDMAR Nkft. ügyvezetői pozícióját látja el, ezért volt szükséges új vezetőt választani a Bükki kör élére. A posztot ezentúl Hajdú László, az Expert cégcsoport vezérigazgatója tölti be, akit egyhangú szavazással választott meg a Miskolc és a Bükk Turizmusáért Közösség - tájékoztatta szerkesztőségünket szerdán a turisztikai szervezet.  

"Hajdú László vezetésével a Bükki kör hangsúlyos szereplő lesz a térség turizmusfejlesztésében" - fogalmaznak. Mint írják, az Expert cégcsoport meghatározó szereplője Miskolc kulturális és rendezvényszervezési életének. A cégcsoporthoz tartozik a Tudomány és Technika Háza keretében működő TTH Színpad, amely a rendezvényszervezés és a kulturális programok terén játszik kiemelkedő szerepet. Hajdú László emellett az EX-HOME belvárosi prémium apartmanok társtulajdonosa.

Hajdú László, az Expert cégcsoport vezérigazgatója. Fotó: Osztie Tibor

A Bükki Kör továbbá neves tagokkal is bővült, ugyanis az Anyukám mondta és az Avalon Resort is belépett a társaságba, amelynek tagjai helyi vendéglátósok, borászok, szállodások, rendezvényszervezők és beutaztató utazási irodák. Dudás Szabolcs, az encsi Anyukám Mondta étterem és a miskolci Pizza Kávé Világbéke vendéglátóhely tulajdonosa, Poncsák Pál szállodaigazgató pedig az Avalon Resort és az Avalon Ristorante cégekkel csatlakozott a Bükki Körhöz. Mindkét szakember kiemelkedő tapasztalatot hoz a vendéglátás és turizmus területén, hozzájárulva a Bükki Kör céljainak megvalósításához.

"A Bükki Kör fő célja Miskolc turizmusának fejlesztése a piaci szereplők összefogásával, a döntéshozók bevonásával. Projekteik között kiemelten fókuszálnak a gasztronómia, a kulturális és történelmi értékek területére. Ezen törekvések részeként tavaly áprilisban Lillafüred adott otthont az első GASTOUR gasztroturisztikai fenntarthatósági nemzetközi konferenciának. A rendezvény sikerére alapozva idén is megrendezik a konferencia második fordulóját, amely tovább erősíti Miskolc gasztronómiai fejlődését és kapcsolatot teremt a város turisztikai menedzsmentjével, valamint az önkormányzati cégekkel, így az MKK-val és a Miskolci Nemzeti Színházzal is.
A Bükki Kör továbbra is elhivatottan dolgozik Miskolc gasztronómiai és turisztikai fejlődéséért, és várja további partnerek és szakemberek csatlakozását a közös célok megvalósítása érdekében" - zárul a szervezet közleménye. 

 
 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!