Hejőcsabán is felzúgtak a lombfúvók és a láncfűrészek
Ahogy arról lapunk több ízben beszámolt, a Tiszai pályaudvartól Lillafüredig nagytakarítást végeznek egész Miskolcon. Az ütemterv szerint a város legtöbb frekventált közterületére elérnek a takarítók és a munkagépek. A közterek nagytakarítása október közepén kezdődött a Szinva teraszon, ahol Tóth-Szántai József Miskolc polgármestere elmondta, a takarítási akció során városszerte közel harminc, frekventált közterületet takarítanak ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai mintegy ötven dolgozóval és tizenhét munkagéppel, köztük olyanokat, melyeket most először próbálnak ki Miskolcon.
A munka dandárján már túl van a Városgazda, az akció a finishez közeledik a napokban. November tizenharmadikán kora reggel Hejőcsabán indultak be a motoros fűkaszák, a fűnyírótraktorok és lombfúvók, de előkerültek a láncfűrészek is, egy kis fazonigazítás ráfért már a körzet fáira is.
Berencsy Máté a választókörzet önkormányzati képviselője a helyszínen, ott jártunkkor éppen a Futó utcai négyemeletes házaknál, felügyelte a szorgos munkát. A képviselő elmondta, a helyi lakosság igényei alapján került be ez a helyszín is a városi nagytakarításba.
- Fontosnak tartom azt, hogy a lehullott nagy mennyiségű lombhulladékot megfelelően összegyűjtsük, elszállítsuk és feldolgozzuk. Különös tekintettel az utakra és járdákra, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a nedves őszi időben ezek a levelek rendkívül csúszósak és veszélyesek lehetnek. Ezen túl az útburkolati jeleket is elfedhetik, ami további balesetveszély forrása lehet – mutatott rá a képviselő.
Hozzátette, arra is volt példa, hogy a csapadékvíz elvezető lefolyókat is eltömítette a sok avar, most ezeket is megtisztítják a körzetben. Hangsúlyozta, ezt a munkát nem csak egyszer fogják elvégezni, hanem folyamatosan, az avar mennyiségének és a lakosság igényeinek függvényében, és minden évben megszervezik majd a takarítási akciót, a balesetveszély csökkentése és a rendezett környezet érdekében.