Megkezdődött a zúzalékos utak javítása
A havazás, a jegesedés, majd a hirtelen jött olvadás kedvezőtlenül befolyásolták a zúzalékos utak állapotát. Az átázott felületek javítási munkálataihoz – szakmai megfontolások mentén – most fogott hozzá a városvezetés.
A Városgazda útellenőri szolgálatának előzetes felmérése, a beérkezett lakossági bejelentések, valamint az önkormányzati képviselőkkel történt egyeztetések alapján az elmúlt hetekben az ütemezés és az előkészítés folyt. Mindezek fényében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. hétfőn belevágott a teendőkbe.
– Terveink szerint ebben az évben a város teljes területén közel nyolcvan utcában száznegyvenezer négyzetméternyi területen történik majd meg a zúzalékos utak javítása – ismertette a hatvanmillió forintos beruházás paramétereit Kertész Béla műszaki vezető, hozzátette: Perecesen huszonötezer négyzetmétert és tíz utcát érint a helyreállítás.
Bazin Levente szerint 2019-ig városszerte komoly útkarbantartási lemaradások halmozódtak fel, ekkortól azonban az időszakos korrekciók – a zúzalékos és aszfaltos felületek esetében egyaránt – hagyományosan Perecesről indultak.
– A külterületeken a nagyobb csapadékok gyakorta elmossák az utakat – fogalmazott választókörzetéről a Velünk a Város önkormányzati képviselője. Majd a további útfelújítások és útépítések kérdése kapcsán hangsúlyozta: anyagi lehetőségeiknek megfelelően igyekeznek odafigyelni az utak minőségére, szeretnének minél több zúzalékosok utat aszfaltossá átépíteni. Végül felidézte az Almás utcán tavaly novemberben indult beruházást.
A munkagépek ezt követően Diósgyőr, Bodótető és Bábonyibérc zúzalékos úthálózatának esnek neki.