Ugrás a tartalomra

Rendőrautóba hajtottak a 26-oson

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. szeptember 04. szerda 16:31
A baleset a Sajószentpéter irányába haladó oldalon történt szerda délután. Forgalomterelésre kell számítani a szirmabesenyői elágazástól kifelé.
Magánarchívum

Egy rendőrautó haladt a 26-os főút Miskolcról kivezető oldalán, amikor is a hatos kilométerkőnél a belső sávból szeretett volna a külsőre váltani, hogy aztán a közeli földútra letérjen - tudtuk meg Zupkó Jázmintól. A rendőrségi sajtóreferens a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján elmondta: egy kisbusz ekkor hajtott bele a lassító rendőrautóba, melyben két kollégájuk tartózkodott, közülük csak egyikük sérült meg. A járőrt a vármegyei kórházba szállították, könnyű fejsérülést szenvedett. Úgy tudja, a kisbuszban senki sem sérült meg.

A forgalom tehát ebben az irányban a helyszínelés erejéig félpályán halad. Habár a közösségi felületeken olyat is olvastunk, hogy mindkét irányban félpályás útzár lépett életbe, mindezt a megkeresett szakember egyelőre nem tudta megerősíteni. Ez azonban elképzelhető, ugyanis - mint tőle megtudtuk - a rendőrautó az ütközéstől teljes egészében megfordult, így a képen látható pozíciójában már Miskolc felé néz.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!