Ugrás a tartalomra

Minap - indító (2024.10.06.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. október 06. vasárnap 07:58
A szél mindenfelől fújni fog ma és kisebb eső, zápor is kialakulhat.
Fotó: Juhász Ákos

Időjárás

Vasárnap reggel, délelőtt még több tájegységünkön - főként a Dunától keletre - kialakulhat kisebb eső, zápor, majd délután már csak északon és északkeleten számíthatunk esőre, záporra. Napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. A Dunántúlon élénk marad az északnyugati szél. Helyenként párás, ködös lesz a reggel. Hajnalban 5-13 fok várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 13 és 18 fok között alakul - írja az idokep.hu.

Orvosmeteorológia

Vasárnap nem várható fronthatás, de az átlagosnál hűvösebb, nyirkos időben felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok, fejfájás, keringési panaszok jelentkezhetnek. A szelesebb dunántúli tájakon élők körében fokozódhat a fejfájás, valamint ők ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetnek. A borongósabb, csapadékosabb északkeleti tájakon lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, viszont máshol egyre többfelé kisüt a nap, így javulhat a hangulatunk, közérzetünk. Nagy lesz a megfázásveszély, emiatt ajánlott a réteges öltözködés.

Közlekedésmeteorológia

Vasárnap elsősorban keleten és az Északi-középhegység térségében csúszhatnak még esőtől, záporoktól az utak. A Dunántúlon többfelé élénk lesz az északnyugati, északi szél, ezért ott romolhat a járművek menetstabilitása. Hajnalban, reggel helyenként pára, köd okozhat átmenetileg korlátozott látási viszonyokat. Már többfelé kisüt a nap, így a naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni

Levegőminőség

Vasárnapra virradóra a PM Monitoring Hálózat mérései alapján - pmmonitoring.hu - Miskolc egész területén jó a levegő minősége.

Útinform

A Miskolci Városgazda információi szerint félpályás útlezárásra kell számítani a következő helyeken. 

Attila u. 3.
Árpád út. 73.
Balassi Bálint u. 12.
Barlang u. 2.
Bartók Béla u. 39.
Baross Gábor u. 13.
Báthori sor 1.
Báthori sor 54.
Endresz György u. 30.
Erdélyi u. 2.
Erzsébet sétány 5.
Eszperantó u. - Szűcs Sámuel u. kereszteződés 
Farkas Antal u. 1.
Farkas A. u. – Bádogos u. kereszteződés
Forrásvölgy u. 12.
Franklin Benjámin u. 25.
Franklin Benjámin u. 12.
Geró János u. 29.
Gőz u. 8.
Honszerző u. 7.
Hóvirág u. - Baráthegyalja u. sarok
Kassai u. 42.
Kavics u. 52.
Kisfaludy Károly u. – Alföldi u. kereszteződés
Kis-Kőkötő u. 75.
Kolozsvári u. 26.
Kőrösi Csoma Sándor u. 1.
Lehár Ferenc u. 27.
Losonczy István u. 36.
Mélyvölgy u. 8.
Miklós u. 36.
Nándorfehérvári u. 16.
Nagy Lajos király u. 3.
Nagyszebeni u.1.
Nyár u. 34.
Pozsonyi u. 84.
Róna u. garázssornál
Sályi István u. 1.
Soltész Nagy Kálmán u. 24.
Soltész Nagy Kálmán u. 30.
Soltész Nagy Kálmán u.137.
Szabó Zoltán u. 5.
Szamóca köz eleje
Tamási Áron u. 8.
Tapoly u. 8.
Tass u.
Tass u. – Álmos u. kereszteződés 
Táncsics Mihály tér (Emlékműnél)
Temesvári u. 21.
Testvérvárosok útja 12.
Topiczer u. 58.
Vologda u. 16.
Zrínyi Ilona u. – Lévay József u. kereszteződés
Zrínyi Ilona u. 55.
Zsigmondy Vilmos u. 8.

Horoszkóp

Kos napi horoszkóp (03.21.-04.20.)
A délelőtt még álmosan indul, pihenj, lustálkodj. Délutánra magadra találsz, és egy ötlet felvillanyoz. Nem baj, ha ez nem a te ötleted. A lényeg, hogy ne húzd az időt, vágj bele, ha látsz benne fantáziát!

Bika napi horoszkóp (04.21.-05.20.)
Mindig tanulhatsz valami újat, ha nyitott szemmel és füllel jársz. A vasárnap új információkat, lehetőségeket hoz neked. Nem szabad görcsösen figyelned. Inkább csak engedd, hogy megtaláljanak azok a dolgok, amelyek aktuálisak!

Ikrek napi horoszkóp (05.21.-06.21.)
Megint egy nap, amit te tölthetsz meg élményekkel. Tőled függ. Akkor is, ha vannak kötelezettségeid. Jó ötletekkel „bombázod” a környezeted, ne hagyd, hogy csak legyintsenek rá. Szükségetek van a közös élményekre.

Rák napi horoszkóp (06.22-07.22.)
Békét és kiszámíthatóságot szeretnél. Ám megint közbe jöhet valami, amit a Hold és az Uránusz fényszöge jelez. Nem kéne meglepődnöd, mert az utóbbi hetekben folyton ezzel kell szembesülnöd. Akkor jársz jól, ha nem hagyod magad felbosszantani senki és semmi miatt.

Oroszlán napi horoszkóp (07.23-08.22.)
Többen is bele akarnak szólni az életedbe. Ők jobban tudják, hogy neked mire lenne szükséged. Ha jót akarsz, akkor köszönd meg a tanácsaikat, és kérd, hogy engedjék, a saját utadat a saját tempódban járhasd!

Szűz napi horoszkóp (08.23-09.22.)
Imádni fogod ezt a napot. Az égi folyamatok szerint megszáll az ihlet, és nagyszerű ötletek pattannak ki a fejedből. Írd le ezeket! Szánj időt a tervezésre, és ülj le egy nyugodt helyre egy kávéval, vagy teával, és tervezd meg a lépéseidet.

Mérleg napi horoszkóp (09.23-10.22.)
Irigylésre méltó leszel most. Az égi folyamatok szerint csupa kedves ember vesz körül, akik drukkolnak neked. Szerencsés vagy, mert a bolygók is segítenek. Ezek után rajtad múlik, hogy mire fókuszálsz: a nehézségekre, vagy a megoldásokra…

Skorpió napi horoszkóp (10.23-11.22.)
Neked mindig, de most különösen nagy szükséged van szellemi táplálékra. Ez a hétvége remek akár tanulásra, akár kulturális élményekre. Mehetsz moziba, színházba, kiállításra, de érdekes előadás is szóba jöhet. Válogass kedvedre!

Nyilas napi horoszkóp (11.23-12.21.)
Szerelmes hangulatban telik ez a nap. Ha van párod, akkor ő ennek az igazi nyertese, mert elhalmozod a szereteteddel minden létező módon. Ha nincs még párod, akkor találkozhatsz egy potenciális emberrel, aki megdobogtatja a szívedet.

Bak napi horoszkóp (12.22-01.20.)
Régi emberek, barátok, szerelmek „kísértenek” ezen a napon. A Nap reflektorként rávilágít, hogy mi a dolgod még velük. De ügyelj arra, hogy ez ne zavarja össze a jelen kapcsolatait! Aki most van melletted, nem biztos, hogy érti, mi zajlik benned…

Vízöntő napi horoszkóp (01.21-02.18.)
Mindenképpen ki kellene kapcsolnod az agyadat ezen a vasárnapon, mert a valódi pihenés valahol itt kezdődik el… A bolygók szerint a jövőd és a karriered foglalkoztat, de ez nem pihentet. Ahhoz hogy kikapcsolódj, muszáj elterelned a gondolataidat. Fogj egy jó könyvet például!

Halak horoszkóp (02.19-03.20.)
A vasárnap nem úgy alakul, ahogy te tervezed. Mindegy, hogy mi van a fejedben, jobban jársz, ha teret engedsz az újnak. Közben sok-sok új információ is jöhet, ami miatt teljesen új megvilágításba kerülhetnek az aktuális dolgaid. (astronet.hu)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!