Tanítványai is gyászolják a pénteki balesetben meghalt tanárnőt
A rudabányai tanárnőt egykori tanítványai, a sajóecsegi, három gyermeket hátrahagyó férfit a helyi református templom közössége is gyászolja. Az elkövető ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást.
Ahogy korábban megírtuk, pénteken délelőtt a 26-os főút egyik elágazásánál halálos baleset történt, ahol a közútkezelő egy munkatársát, egy 45 éves sajóecsegi férfit és egy 71 éves rudabányai tanárnőt ütött el egy 41 éves férfi autójával.
A Magyar Közútkezelő munkatársa háromgyermekes édesapaként a helyi református templom presbitereként szolgált, a falusiak szerint segítőkész, jólelkű ember volt. A baleset azért következett be, mert az idős nő műszaki probléma miatt félreállt autójával, akinek a sajóecsegi férfi próbált meg segíteni, azonban ekkor érkezett oda az autós, aki mindkettejüket elütötte. A férfi a helyszínen életét vesztette, a nőt először újraélesztették, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba, azonban később ő is elhunyt.
Az RTL Híradó a két településen tájékozódott a történtekről.
"Nagyon jó tanár volt, mindenki szerette. Általános iskolában Erika néni osztályfőnökünk volt felső tagozatban, és azóta is a Messengeren mindig felköszöntött a névnapomon, és osztálytársaimat is. Mindenkivel tartotta a kapcsolatot" - nyilatkozta az egyik volt diákja.
Egy másik hozzátette, hogy máig emlékszik a tanárnő által tartott magyar- és történelemórákra, és sokkolta a halálhíre. A nő az anyósától tudta meg, hogy meghalt a tanárnő, és nagyon sajnálta, mert ahogy elmondta, bejárta a világot, és erre ilyen véget ért.
Az RTL videóját megnézheted ITT.
A baleset okozója, a 41 éves férfi egyedül utazott autójával, ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak eljárást.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az alábbiakat tette közzé az esetről a közösségi médiában:
"Halálra gázolták a Magyar Közút munkatársát
A mai napon halálra gázolta egy személyautó sofőrje a Magyar Közút Nonprofit Zrt. miskolci mérnökségének kollégáját Sajókeresztúr térségében. Társaságunk munkatársa a 26. sz. főúton Miskolc irányába haladva észlelte, hogy az út szélén egy valószínűleg műszaki hibás személyautó várakozik vészvillogót használva. Kollégánk a művezetői autó figyelmeztető sárga villogóját bekapcsolva megállt és a várakozó személyautóból kiszálló hölgynek segíteni próbált. Eközben a külső sávban érkező személyautó mindkettőjüket elgázolta.
2000 óta 23 közútkezelő halt meg munkavégzés közben figyelmetlen vagy szabálytalanul közlekedő autósok miatt. Arra kérünk minden autóst, hogy a Magyar Közút jelzéseit, a terelő és sebességkorlátozó táblákat, a fényjelző eszközöket vegye figyelembe és vegye komolyan. Emberéletek múlnak rajta."